Hetilap
2026. november 13. péntek – 5787. kiszlév 03.
péntek kabalat sabat 18:00 | gy. gy. 15:52 | szombat 10.00 | hávdálá 16.58. |
TOLDOT (I. Mózes 25.19. - 28.09.) תּֽוֹלְדֹ֥ת
Jákob megvette az elsőszülöttséget egy tál lencséért, és kicsalta az atyai áldást, ami eredetileg Ézsaunak járt volna. Közben Izsák és Rivká a filiszteusok földjén hasonló megpróbáltatáson mennek keresztül, mint annak idején Ábrahám és Sára. A szakasz végén Jákob elindul nagybátyjához, Lábánhoz Mezopotámiába, hogy lányai közül feleséget válasszon magának és egyben eltűnjön egy időre a bosszút forraló Ézsau elől.
A szidra leírja, hogy Rebekának húsz éven át nem született gyermeke. Izsák az Ö.valóhoz fohászkodott, aki meghallgatta kérését, és felesége várandós lett. A gyermekek már anyjuk méhében tusakodtak egymással: a hagyomány szerint mindketten elsőszülöttek szerettek volna lenni. Rebeka magyarázatot keresett a történtekre. A rabbinikus hagyomány szerint Sém iskolájához fordult tanácsért, ahol a következő választ kapta: “Két nemzet van a te méhedben és két nép válik szét belsődből az egyik nép erősebb lesz a másik népnél s az idősebb szolgálja majd a fiatalabbat.” Amikor megszülettek a fiúk, az első egész testét szőr borította, akár egy köpönyeg; őt Ézsaunak nevezték el. Ikertestvére Ézsau sarkába kapaszkodva jött a világra, innen kapta a Jákob nevet, amely a héber ékev, vagyis sarok szóval függ össze. Ahogy felcseperedtek, különböző természetük egyre nyilvánvalóbbá vált. Jákob szelíd, sátorlakó ember lett, aki a hagyomány szerint Sém és Éber iskolájában tanult, Ézsau pedig a mezőt járta, és ügyes vadásszá vált. Ábrahám halálakor Jákob a gyászszokásnak megfelelően lencsét főzött. A lencse kerek formája az élet körforgására emlékeztet: a veszteség és a gyász minden nemzedék életének része. A hagyomány szerint Ézsau eközben Nimróddal, a híres-hírhedt vadásszal mérte össze erejét. A viadaltól kimerülten, éhesen tért haza, és egy tál főzeléket kért Jákobtól. Jákob tisztában volt az elsőszülöttséggel járó kötelességekkel, és úgy érezte, fivére nem méltó e feladatra. Ezért az ételért cserébe az elsőszülöttségi jogot kérte tőle. “Ime, én már a halál elé megyek. Mire való nekem az elsőszülöttség?” – mondta lemondóan Ézsau. Vadászként nap mint nap veszedelemmel nézett szembe, így a pillanatnyi éhség csillapítását fontosabbnak tartotta az elsőszülöttséggel járó felelősségnél és kiváltságoknál. A Tóra szavai szerint “így vette meg Észav az elsőszülöttséget.”
Azért, hogy aktuális Toldot (תּוֹלְדֹת) hetiszakaszunk eseményeit megértsük, tudnunk kell a következőket: az ókorban az áldás vagy az átok, amit egy ember – főleg a törzs, vagy a család feje – kimondott, valóságnak számított. Hitték, hogy biztosan megvalósul. Izsák két fia, Jákov és Ézsau, a héber Biblia szerint már anyjuk méhében „civakodtak”. Születésüktől kezdve éles ellentét volt közöttük. Jákov otthonülő, szellemi életet élő, Ézsau pedig vadászember volt. Vadász lévén ritkán volt otthon, s akkor is csak azért, hogy kipihenje fáradalmait. Ézsau volt az elsőszülött, de elsőszülöttségét eladta Jákovnak „egy tál lencséért”. Az elsőszülöttség két dolgot jelentett: ő volt a család „papja”, szertartásainak vezetője. Másfelől két részt kapott az apai örökségből. Ézsaunak nem volt ínyére a papi tevékenység és mivel állandó életveszélyben volt, nem számított az örökségre. „Íme én a halálba megyek, minek nekem elsőszülöttség?” A szülök közül az anya, Rebeka az otthonülő Jákovot kedvelte. Az apa Ézsaut szerette, mert a vadászzsákmányból jó falatokkal látta el. Izsák öreg korára megvakult, de fiatalon is „vak volt” idősebb fiának megítélésében, mikor nem látta annak erőszakos, vérszomjas természetét. Az ókori patriarchális társadalomban szokás volt, hogy ha a család feje közeledni érezte halálát, egybehívta családtagjait. Egyrészt kiosztotta nekik az örökséget, másrészt megáldotta gyermekeit és unokáit. Így tett Izsák is két gyermekével, Ézsauval és Jákobbal. Rebeka az atyai áldást Jákovra szerette volna átruházni. Segítségével Jákov Ézsaunak öltözött, báránybőrt kötött a karjára és a vak Izsák nem vette ezt észre. Azt mondta: „A hang Jákov hangja, de a kéz Ézsau keze.” Ez a mondat szállóigévé vált. Jákov hangja a szellemi életnek, imának; Tóra-tanulásnak a jelképe lett. Évszázadokon keresztül a fegyvertelen, hazátlan zsidóság csak hangjával küzdött fennmaradásáért. Ézsau keze az erőszak, a vérontás jelképe. Az idők folyamán Ézsau az összes nem zsidó népek, a gojok jelképe lett, akik fegyverrel, háborúkkal szereztek hazát és lenézték, megvetették az imádkozó „gyáva” zsidót.Izrael országa új zsidó típust teremtetett. A jogaiért fegyverrel küzdő harcos zsidót. A Könyvet nem hagyta el, de kardot is tartott kezében, mert ahogy a Midrás mondja: „Könyv és kard egyszerre ereszkedtek le az égből”.Jákov és Ézsau vetélkedését az atyai áldásért. Felfoghatjuk szimbólumként is a zsidó nép hosszú történetében. A zsidóság 2000 éven át élt idegen népek között, legtöbb esetben megkülönböztetés, megaláztatás, üldöztetés volt az osztályrésze. A XIX. századbeli emancipáció következtében gyökeres változás állt be a zsidók életében. Az új helyzetet kihasználva, sok zsidó testvérünk alkalmazkodni, sőt hasonulni kívánt az idegen népekhez. Megszületett az asszimiláns zsidó képe, aki sokszor teljesen levetette magáról zsidóságát, hogy része legyen az „áldásban”, anyagi javakban, karriert csináljon.Jákov Ézsaunak öltözött bár hangját nem tudta eltitkolni. S miként a héber bibliai Jákovnak menekülnie kellett otthonából Ezsau elől, úgy a „Mózes-vallású” német, magyar, vagy más nemzetiségű zsidónak sem volt maradása otthonában.Izsák három áldást adott fiának. Érdekes megfigyelni a három áldás közötti különbséget. Az Ézsaunak álcázott Jákovnak anyagi előnyöket és a más népek felett való uralmat ígért. Az igazi Ezsaut azzal áldotta meg, hogy bőségben lesz része és kardjával fog élni. „A föld bőségében és az égi harmatban lesz otthonod, karddal fogsz élni”.
Amikor Jákov elhagyta otthonát és jött elbúcsúzni apjától, Izsák a két előző áldástól teljesén eltérőén áldotta meg őt. „Adja neked Isten Ábrahám áldását.” Megáldotta szaporodással, anyagi bőséggel és Kánaán országának öröklésével. Ez a harmadik áldás tette meg Jákovot Izsák igazi örökösévé. Érdekes megfigyelni a különbséget Ézsau alakjának ábrázolásában a Tóra és a századokkal később íródott Midrások között. A Tórában több jó tulajdonsága van Ézsaunak. Elsősorban szülőtisztelő volt. Apját rendszeresen ellátta élelemmel. Testvére elleni bosszúját anyja halála utánra halasztotta. Nem volt vagyonhajhászó. Fivérével kibékült, az ajándékokat sem akarta elfogadni. Ezzel szemben a Midrás teljesen befeketíti Ézsaut. Anyját egész életében félre vezette, jámborságot színlelve. Mikor fivérével állítólag kibékült, csók .helyett át akarta harapni a torkát. Négyszáz fegyverest gyűjtött össze, hogy megölje. őt. A Midrás végső konklúziója: tudott dolog, hogy Ézsau gyűlöli Jákovot. E mondatban Ézsau már Izrael gyűlölőit jelenti…
Toldot (תּוֹלְדֹת) hetiszakaszunk az egyetlen, amelynek középpontjában Izsák története áll. Talán nem véletlen, hogy míg Ábrahám életét három, Jákob történetét hat hetiszakasz beszéli el, addig a második ősapa életútja jóval kisebb teret kap a Tórában. Ábrahám a zsidó nép mintaképe, Jákob élete pedig Izrael hányatott történetét szimbolizálja. Izsák története ezekkel szemben viszonylagos nyugalomról tanúskodik: összekötő kapocs az első és a harmadik ősapa között. A hetiszakasz első mondata így szól: “Ez Jichák története, Jichák Ábrahám fia, ki őt nemzette” „וְאֵ֛לֶּה תּוֹלְדֹ֥ת יִצְחָ֖ק בֶּן־אַבְרָהָ֑ם אַבְרָהָ֖ם הוֹלִ֥יד אֶת־יִצְחָֽק” A mondat azt hangsúlyozza, ami Izsák egész történetét meghatározza: Ábrahám fiaként ő viszi tovább apja örökségét. A róla szóló elbeszélés több ponton is apja történetét idézi. Ábrahámhoz hasonlóan neki is összetűzése támadt Ávimelechhel: előbb a felesége miatt, később pedig a vízforrások körül alakultak ki viták. Szolgái kutakat ástak, hogy vízzel lássák el nyájait, ám a helybéli pásztorok több kút használatát is vitatták. Végül egy olyan kutat is ástak, amely miatt már nem támadt viszály; ezt Izsák Rechovotnak nevezte el. Később, akárcsak Ábrahám, ő is „békeszerződést” kötött Ávimelechhel, ugyancsak Beér-Séván. A hetiszakasz egyik legfontosabb mozzanata Izsák áldása. Az ősi szokás szerint az apa, amikor közeledni érezte halálát, megáldotta fiait, és rendelkezhetett vagyonának elosztásáról is. A kor embere az áldásnak és az átoknak valóságos, sorsformáló erőt tulajdonított, különösen akkor, ha az atyai szájból hangzott el. Az Írás szerint Izsák nem ismerte fel teljesen fiai valódi jellemét, és a vadászatból élő Észávot kedvelte jobban. Az atyai áldásban is őt kívánta előnyben részesíteni. Rivka azonban a pásztorkodó Jákobnak szerette volna megszerezni az áldást. Így történt, hogy az idős, vak Izsák Észáv helyett Jákobot áldotta meg, “ki furfangosan bátyjának álcázta magát”. Az elbeszélés számos mozzanata később jelképes jelentést kapott a zsidó hagyományban. Izsák így szólt: “A hang Jákob hangja, a kéz Észáv keze”. Jákob utódai a „könyv népévé” váltak. A Tóra tanulmányozása és törvényeinek szelleme évezredeken át meghatározta a zsidó nép életét. Ebben a jelképes értelmezésben Észáv kezei a fizikai erőt, az erőszakot és az erősebbnek a gyengébbel szembeni jogbitorlását jelenítik meg. Jákob az áldás elnyerését megelőzően az elsőszülöttséget is „megvásárolta” testvérétől. Ez nemcsak nagyobb örökrészt jelentett, hanem papi szolgálatot is: a hagyomány szerint az aranyborjú vétkéig az elsőszülöttek látták el ezt a feladatot. Észáv az áldás és az elsőszülöttség elvesztése miatt meggyűlölte Jákobot, és meg akarta ölni testvérét. Ez a testvérgyűlölet a későbbi hagyományban a zsidóságot sújtó, a római kortól évszázadokon át újra megjelenő gyűlölet jelképévé vált. “Tudott dolog, hogy Észáv gyűlöli Jákobot” – így szól a Midrás. Az Írás ugyanakkor Észáv jó tulajdonságait is megmutatja. Szülőtisztelete példaként szolgált: nemcsak apja élelméről gondoskodott, hanem szülei érzéseire is tekintettel volt. Amikor felismerte, hogy hettita feleségei szomorúságot okoznak nekik, Ábrahám családjából választott új feleséget: “Észáv negyven éves volt, mikor elvette Juditot a hettita leányt és annak húgát. A nők Jichák és Rivka bosszúságai lettek. Amikor Észáv látta, hogy a kánáánita lányok rosszul estek apjának, Ábrahám családjából választott új asszonyokat”. Testvérét sem akarta bántani apja életében. Izsák Észávot is megáldotta, Jákobban azonban azt az utódját látta, aki továbbviszi Ábrahám örökségét: “Adja az Ég Ábrahám áldását neked és utódaidnak, hogy örököld azt a földet, mit Isten Ábrahámnak adott.” Jákob nem vehetett feleséget a kánaánita népek leányai közül, ezért anyja tanácsára Háránba indult, Lábánhoz, Rivka testvéréhez. A hetiszakasz végén a történet súlypontja Izsákról Jákobra helyeződik át. A második ősapa összekötötte apja és fia életútját: megőrizte, majd továbbadta az Ábrahámtól kapott örökséget. Jákob történetét hat hetiszakaszon át követhetjük, egészen Egyiptomba költözéséig. Utódai később ott kerültek szolgasorba, és ott formálódtak Izrael népévé. Izsákot halála után felesége mellé, a Máchpéla barlangjába temették. Temetésén mindkét fia, Észáv és Jákob is részt vett. Mózes példáját követve mind a mai napig imáinkba foglaljuk mindhárom ősatyát, mondván: “Emlékezz szolgáidra, Ábrahámra, Izsákra és Izraelre, kiknek megesküdtél, hogy utódaik száma, mint az ég csillagai lesznek, és ezt a földet örökre birtokolják”.
Régen, amikor az újhold időpontját megbízott megfigyelők jelentései alapján határozták meg, a jeruzsálemi Bét Din küldöttek útján értesítette a közösségeket arról, melyik napot szentelték meg a hónap kezdeteként. Ennek alapján számították ki, mikorra esik Kiszlév 25-e, hanuka első napja. Az első gyertyát az ezt megelőző estén gyújtjuk meg. A hónap csillagképe a Nyilas, héberül „keshet”. Ez a szó szivárványt is jelent, amely Ezékiel próféta könyvének első fejezetében is megjelenik. A szivárvány különösen illik Kiszlévhez, hiszen ez a hónap Izraelben az esős évszak része. Kiszlév 29 vagy 30 napos lehet. Neve babilóniai eredetű, jelentését azonban többféleképpen magyarázzák.
HÍREK A VILÁGBÓL