Hetilap
- Dr. Verő Tamás
- aug. 1.
- 9 perc olvasás
Frissítve: aug. 8.
2025. augusztus 01. péntek – 5785. áv 7. www.frankel.hu
péntek 18:30 | gy. gy. 20:00 | szombat 10:00 | havdala 21.10 | 82/11
szombat 20.15 erev Tisá Beáv (Eha) | böjt szombat 20.16. | böjt vége vasárnap 20.51. |
DVÁRIM (V. Mózes 1.1. – 3.22.) הַדְּבָרִ֗ים
Személyes visszaemlékezés, számadás, ezért stílusa emelkedett, költői. Egyes eseményeket például a kémek történetét megmagyarázza, pontosabban értelmezi annál, ahogyan az a negyedik könyvben történésszerűen volt leírva. Ez a szidra a “látomás” szombatján kerül felolvasásra, amely megelőzi az egyik legnagyobb gyásznapunkat, Áv hó kilencedikét.
Szavak. Nevezik az ötödik könyvet Misné Tórának, a Tan megismétlésének, mert Mózes szózatában a negyven év minden fontos történéseit, tanításait felidézi. A történészek szerint ez a könyv i.e. 621-ben Josijáhu király uralkodása alatt került elő. A fiatal király az elődei által szégyenletesen elhanyagolt Templomot rendbe kívánta hozni, megtisztítva a fizikai és szellemi mocsoktól. A fal egy mélyedésében tekercset találtak, az elveszettnek hitt Ötödik Könyvet. A meghatódott uralkodó elrendelte a Dvárim rendszeres felolvasását. A tartalom személyes visszaemlékezés, számadás. Ezért stílusa emelkedett, költői. Egyes eseményeket pl. a kémek történetét megmagyarázza, pontosabban értelmezi annál, ahogyan az a negyedik könyvben történésszerűen volt leírva. Ez a szidra a „látomás” szombatján kerül felolvasásra, amely megelőzi az egyik legnagyobb gyásznapunkat, Áv hó 9.-ét, héberül Tisá BeÁvot. A „látomás” szó Jesája próféta Háftórájának kezdő szava, héberül cházon.
Elkezdjük olvasni Mózes ötödik könyvét, amelynek elnevezése Dvárim, vagy askenáz kiejtéssel Dövórim (דברים). A könyv címének, és egyben az első hetiszakaszának jelentése: „Szavak”. Az ötödik könyv a Tóra talán egyik legfontosabb része, gazdag és változatos tartalmánál fogva sokféle kérdéskört kínál feldolgozásra. Itt valósul meg a mózesi kinyilatkoztatás záróköve is. A könyv elejétől a végéig Mózes halála előtti beszédeit tartalmazza. Úgy is nevezhetnénk: Mózes végrendelete. Beszédei elején Mózes megemlíti, mint kapott az Istentől segítőtársakat, mikor már nem volt képes a vezetés terhét egyedül viselni. „Hogy viseljem egyedül terheteket, perlekedésteket?” Mózes szívhez szóló beszéddel – beszédekkel vállalta a nép előtt negyven esztendő eseményeit az egyiptomi kivonulástól addig a percig, mikor már Kánaán határainál álltak. Csak azokat az eseményeket sorolta fel, melyek tanulságul szolgálhatnak a jövőben. Ezért tárta Mózes a pusztában született nemzedék elé elsősorban a kémek történetét, akik fellázították a népet, hogy „válasszunk vezetőt és térjünk vissza Egyiptomba.” Keserűen jegyezte meg Mózes „ebben a dologban nem hittetek Istenben”. Az Egyiptomból kivonult nép kishitű lévén nem volt alkalmuk a honfoglalásra, és a vezető arra intette az új nemzedéket, hogy csak erős hittel lehet új hazát teremteni. Nagy teret szentel Mózes a Jordánon túli terület elfoglalásának. Szichon és Og, a két emorita király, legyőzve bátoríthatja a népet Kánaán népeinek legyőzésére. Ezért Mózes részletesen elmondta a győzelem történetét hangsúlyozván, hogy csak az erős hit segítette Izraelt. A Jordánon túli terület elfoglalása nem volt tervbe véve, de mivel az emoriták nem adták meg Izrael fiainak a békés átvonulási jogot, országuk is Izráel tulajdona lett. A két emorita király országát elfoglalták. A legenda szerint Og, a Bárán királya óriás volt és Mózes személyesen győzte őt le. A két királyság területét (a mai Jordánia) nem volt szándékában Mózesnek megszállni és letelepedni. Csak amikor Reuben, Gád és a fél Monásseh törzs kérte, hogy letelepedhessék, Mózes beleegyezett, azzal a kikötéssel, hogy előbb átkelnek a Jordánon és élharcosként segítenek testvéreiknek elfoglani Kánaán országát. Így lett a honfoglalás korszakában (i.e. körülbelül 1300-1200-ban) a Jordán két partja Izráel birtoka. Ugyanakkor Mózes elrendelte Isten nevében, hogy Moáv és Ámon népeivel ne bocsátkozzanak harcba. Így maradt a Jordán túlsó partján két kis ország független, egészen Dávid király uralkodásáig. A könyv központjában Isten népe eszménye áll, és az a célja, hogy arra tanítsa a vallás gyakorlóit, hogy milyennek kell lennie Isten népének. A Dövórim szakaszaiban közölt törvények meghatározták a zsidóság életének szociális berendezkedését is, melynek alaptörvénye a Tízparancsolat.
Szombat este beköszöntött Tisá BöÁv (תשעה באב), a zsidóság egyik legnagyobb gyásznapja. Az este során ellátogattunk a zsinagógába, közösen a földön ülve imádkoztunk. „Támuz hó 17-én kezdődött a gyász három hete, mert azon a napon öt csapás érte Izraelt. Eltörött a tíz parancsolatot tartalmazó kőtábla. A napi állandó áldozás az ínség miatt megszűnt, rést törtek Jeruzsálem város falán, a körülkerített városban egy madár sem juthatott, így katasztrofálissá vált az éhség. Az utca szemetét pénzért árulták. Aposztomosz – mások szerint Menáse király – elégette a Tórát. Bálványképet állítottak a Szentélybe, ezért ezen időszakban nem kötnek házasságot, tartózkodnak a vigadalmaktól, nem nyiratkoznak, Áv hó elsejétől Áv hó 10-e délutánjáig (mert addig lángolt a Szentély) nem esznek húst, nem isznak bort, kivétel a Sábát és a halaszthatatlan Micve lakoma, például a brit és az elsőszülöttek kiváltása. A szigorúság tetőpontja Áv hó 9-e (תשעה באב), amikor 25 órás böjtöt tartunk. Ilyenkor öt dologtól tartózkodunk: 1. Nem eszünk, nem iszunk 2. Bőrcipőt nem viselünk 3. Illatos szerrel nem kenjük, vagy permetezzük be magunkat, 4. Élvezeti fürdés tilos, (szemünket és kezünket mossuk meg), 5. Tartózkodunk a házas-élettől, Tesszük mindezeket azért, mert ezen a napon a pusztítás legsúlyosabb csapása ért minket, az Isten házának, a Szentélynek a romba dőlése. Lényegében két napig kellene böjtölni, ez embertelen követelés volna, de a jámbor ember csak tizedikén napnyugta után borotválkozik, húsételt is csak akkor fogyasztunk. Tisa BöÁvkor, Áv hó 9-én, szegényes ruhában ülünk a földön, mint a gyászolók. A böjt előtti megszakító vacsoránk hideg tojás és kenyér. Sok helyen hamut is szórnak az ételre. Sirámokat olvasunk. Este Jeremiást recitáljuk. Gondoljuk meg, mi a különbség a közösségi és az egyéni gyász között. Az egyént érintő gyásznál, ha a hét rokont számoljuk, apa, anya, fivér, nővér, Isten ne adja, fia-lánya, hitestárs, a legszigorúbb időszak a temetés előtti állapot. Ennek neve ánénut (fájdalom). A gyászoló ilyenkor minden cselekvő parancsolattól fel van mentve, imaszíjat sem kell felvennie, bort, húst nem fogyaszthat, nem étkezik, hanem táplálkozik (a különbséget értjük). Minden feladata a temetés mielőbbi biztosítása. A temetés után következik a síva, a hét nap, amikor az érintett a föld felett kis zsámolyon ül, zsoltárokat olvas, Jób könyvét vagy a gyász szabályait tanulmányozza. Tükröt letakarja, ő maga ki nem mozdul a házból, csak szombaton, akkor nem kell a föld felett ülnie. Meglátogathatja a zsinagógát. Az első napokban a köszöntést sem fogadhatja. A harmadik nap után már igen. Az ezt követő 30 napon nem vesz részt mulatságokon, nem nyiratkozik, de elhagyhatja a házat, végezheti napi munkáját. Ezután 11 hónapig szívében a szomorúság, kerüli a nyilvánosságot, külső megjelenési formában is, új öltönyt nem vásárol, ha megoldható, akkor egész évben nem nyiratkozik. De amint látjuk, ahogy az idő múlik, annál kevesebb a megszorítás. Esztendőn túl csak a halálozási évfordulókon vagy évente négyszer, a mászkir imánál emlékezünk meg nyilvánosan az elhunytról. Ezután túlzottan nem is illik mutatni a gyászt, mert akkor úgy tetszik, hogy az érintett nem nyugodott be a Mindenható akaratába. Láthatjuk, a szabályok a kivezetést szolgálják, hogy az érintett fokozatosan illeszkedjék a mindennapokba. Ezzel ellentétes a közösségi gyász. A megszorítások a gyászos időszak alatt fokozódnak, szigorodnak. Ennek célja a ráhangolás, amely Áv hó 9-én csúcsosodik. A közösségi gyász tartós, csak a Messiás eljövetele oldja fel. Azonban Áv hó nem csak szomorúságot tartalmaz. Azt tartják bölcseink, hogy kevés olyan jó napja van Izraelnek, mint Áv hó 15-e (ט”ו באב). Ennek a történeti magva kapcsolódik Áv hó 9. napjához. A kémek históriájánál, amikor tíz törzs képviselőjének inspirációja nyomán sírt a nép egész éjszaka, azt mondta a Mindenható, most sírtatok ok nélkül, lesz idő, amikor ezen a napon okkal fogtok zokogni. Ez a nap Áv hó 9-e volt. A büntetés igen nyomatékosnak bizonyult. Aki az egyiptomi rabság kenyerét 20 éven felül fogyasztotta, nem léphetett be Kánaán földjére. Negyven évig vándorolt a nép a sivatagban és minden esztendő említett napján tizenötezer ember megásta a sírját, belefeküdt és nem ébredt fel többé. A negyvenedik évben a soros nemzedék szintén megásta a sírját, bele is feküdtek, de életben maradtak. Először azt hitték, hogy az Újholdat túl korán vélték felfedezni, és még nem érkezett el a végzetes dátum. Áv hó tizenötödikén a hold fogyni kezdett, és akkor megértették, hogy bocsánatot nyertek, megmenekültek. Még egy esemény fűződik Áv hó idusához. Egy férj és feleség összeszólalkozott. A férj megsértette asszonyát, aki megbántva apja házába tért vissza valahová a Szentföld egy távoli vidékére. A férj megbánta viselkedését, utánament, bocsánatot kért és megbékélve egymással, otthonuk felé tartottak. Útközben a Benjamin törzs földjén érte őket a Sábát, megszálltak a város fogadójában. Sajnos megismétlődött a szodomai történet: a helybeliek a vendégek kiadatását követelték. A fogadós szorongatott helyzetében kompromisszumos megoldást választott, az asszonyt kiadta a tömegnek, a férjet nem. A szerencsétlen feleséget annyian megerőszakolták, hogy nem élte túl. A gyalázatos eset nagy felháborodást keltett, s a többi törzs hadserege háborút indított a Benjaminiták ellen, akik rendkívül elszántan védekeztek. Igen sokan meghaltak a csata nyomán mindkét oldalról. A bölcsek megtiltották a házasságot a Benjámin törzs tagjaival. Fogyott is a törzs igen erősen. Kihalásuktól kellett tartani. Ezért enyhítettek a szigoron. Áv hó 15-én a férjhez menni akaró lányok táncoltak Silóban és a nősülni vágyó legények “rabolhattak” közülük. A lányok maguk is biztatták a férjjelölteket, hogy ne nézzenek a szépségre, a jó szív és a tisztaság a legfőbb erény. Az így létrejött házasságok mentették meg a Benjámin törzset. A Midrásban az áll, hogy az Örökkévaló ezt mondta: „Lásd, milyen nagyszerű a Tóra, mely meggyógyítja a nyelvet”. Honnan tudjuk ezt? Onnan, hogy ezt olvassuk a Példabeszédekben: „Az élet fája meggyógyítja a nyelvet”. Az élet fája pedig a Tóra, ahogy a Példabeszédek 3. fejezete mondja róla: „Élet fája ez azoknak, akik megragadják, és akik megtartják, boldogok.” A Midrás ezek után hozzáteszi, hogy „a Tóra felszabadítja a nyelvet”, és ezen állítás igazolására több bizonyítékot hoz. De Rés Lákis azt mondja: „Miért kellene ezt máshonnan megtanulnunk? Tanuljuk meg a fent idézett bibliai versből.” Mózes, mielőtt ismerte volna a Tórát, azt mondta magáról: „Nem vagyok a szavak embere”. Rási ezt úgy magyarázza, hogy Mózes dadogott. Viszont mikor megismerte a Tórát, az új életet adott a nyelvének, és elkezdett folyékonyan beszélni. Honnan tudjuk ezt? Onnan, hogy úgy kezdődik a hetiszakaszunk: „Ezek a szavak, amelyeket Mózes mondott.” Méghozzá nem is keveset beszélt: egyhuzamban „átismételte” a Tórát. Mózes ötödik könyvét, a Devárimot, Mózes mondta el élete utolsó heteiben, Svát hónap elsejétől Ádár hónap hetedikéig. Tanította a népet, akik épp készültek belépni Izrael földjére, hogy megbizonyosodjon róla, a nép továbbra is tanulni fogja a Tórát és az Örökkévaló micváit fogja teljesíteni. Rámbán rámutat, Mózes nem ismételte át a kohénokra és a Szentélyre vonatkozó törvényeket, amit azzal magyaráz, hogy nem volt rá szükség, mert a kohénok lelkesek voltak. Viszont átismételte azokat a törvényeket, amelyek az egész népre vonatkoznak, egyes esetekben azért, hogy jobban elmagyarázzon egy-egy parancsolatot, máskor csak azért…” Böjt kezdete: 2025.augusztus 2.: 20:15 Böjt vége: 2025.augusztus 3.: 20:51
HÍREK A VILÁGBÓL