Hetilap
2026. szeptember 11. péntek – 5787. elul 29.
péntek 18:00 | gy. gy. 18:46 | erev Ros Hasana I. | szombat 09:00 | szombat este erev Ros Hasana II. 18:00 | vasárnap 09:00 | sófárfújás 12.00 | táslich 13.00 | havdala 19.46.
SÁNÁ TOVÁ – 5787 – SÁNÁ TOVÁ – 5787 – SÁNÁ TOVÁ - 5787
Rajs Hasónó (ראש השנה), vagy szefárd kiejtéssel Ros Hasana lényege a megtérés, a Tsuvá (תשובה). Ilyenkor még az is elmegy a templomba, hogy meghallgassa a sófárfúvást, és számba vegye az elmúlt év eseményeit, aki az év többi részében nem jár rendszeresen. Hiszen ez a számvetés már önmagában is a megtérés kezdete. Bölcseink úgy értelmezték, hogy a megtérés két részből áll. Egyrészt a múltban elkövetett rossz megtagadásából, másrészt abból az ünnepélyes fogadalomból, hogy a jövőben jobb leszek, mint voltam. A Talmud bölcsei szerint Rajs Hasónókor három nagy könyvet nyitnak meg az égi bíróságon. Az egyikbe az igazakat írják be hosszú és jó életre, a másodikba pedig azokat, akik ennek éppen az ellenkezői. Végül a harmadikba az úgynevezett közepesek kerülnek, akiket sem ide, sem oda nem lehet besorolni. Velük Jom Kippurig vár az égi bíróság. Ha érdemesnek találtatnak arra, hogy megtérésüket elfogadják, őket is beírják az első könyvbe. Ha nem, akkor pedig a másodikba kerülnek. Mely vétkekre vonatkozhat a megtérés? Bölcseink ebben az esetben is kétféle bűnt különböztetnek meg. Az egyik az, amelyet az ember I.ten ellen követ el azzal, hogy nem tartja meg a Tóra parancsolatait, a másik pedig az, amelyet embertársaival szemben követ el. A Tóra ugyanis az embertársaink iránti megbecsülést és becsapásuk tilalmát éppúgy előírja, mint a szombat megtartásának kötelezettségét vagy a disznóhús fogyasztásának tilalmát. A Talmud szerint az embertársaink ellen elkövetett gonosz cselekedetekért csak akkor nyerhetünk bűnbocsánatot, ha előtte közvetlenül bocsánatot kérünk attól, akit megbántottunk. Ha erre valaki nem hajlandó, megtérése sem lehet teljes. Ros Hásáná előtti héten úgynevezett bűnbánó imákat mondanak. A szájhagyomány szerint ezt maga Mózes adta át a népnek, ő pedig a Teremtőtől tanulta. A Talmud szerint “Az Örökkévaló beburkolózott, mint egy előimádkozó és megmutatta Mózesnek a imarendet, mondván: amikor a zsidók vétkeznek előttem, mondják el ezen imákat és én megbocsájtok nekik…” Felvetődik a kérdés: vajon a megtérés és a bűnbánat nem mindenkinek a magánügye? Miért kell ezzel a népnek közösségként, együttesen foglalkoznia? A tradicionális zsidó felfogás nem választja el egymástól élesen az egyéni és a közösségi cselekedeteket. A Tóra szerint: a “zsidók kezesek egymás iránt”. Bölcseink pedig így magyarázzák: “A világ a többség szerint ítéltetik meg, és az egyén a többség alapján. Ha valaki egy micvét csinált, boldog lehet, mert mind saját magát, mind az egész világot a jó irányba befolyásolta. Ezzel szemben ha vétkezik, jaj neki, mert akkor mind a világ, mind a saját mérlegének serpenyőjét rossz irányba billentette”. A Zohár, a Kabbala szent könyve szerint: “lássa az ember úgy magát és cselekedeteit, mintha az egész világ sorsa tőle függne, rajta múlna. ” A megtérés elhatározás kérdése, ezért akár egyetlen pillanat alatt is megtörténhet. A gyakorlati megvalósítás azonban már több időt, kitartást és főként akaraterőt igényel. Mégis maga az elhatározás, illetve az erre való hajlandóság a legfontosabb.” Bölcseink ezt a következő példázattal magyarázták: ha egy fiatalember közli a rabbinikus bírósággal, hogy úgy jegyzett el egy lányt, hogy gazdag, okos vagy esetleg bátor embernek adta ki magát, a bíróság megvizsgálja, igazat mondott-e. Amennyiben igen, az eljegyzést érvényesítik, ellenkező esetben pedig érvénytelenítik. Ha azonban egy ifjú azt állítja magáról, hogy igaz ember (cádik gámur), és ezért jegyezte el a lányt, az eljegyzés mindenképpen érvényes. Ennek az a magyarázata, hogy abban a pillanatban, amikor valaki kimondja magáról, hogy igaz ember, egyúttal meg is térhet, megbánhatja bűneit, így igaz embernek (cádik) tekinthető, még akkor is, ha ennek gyakorlati megvalósítása még várat magára. A Midrás szerint az első megtérő Ádám volt, aki megbánta tettét, böjtölt, majd azt mondta: „Világ Ura! Bocsásd meg bűnömet, fogadd el megtérésemet, és akkor a későbbi nemzedékek tudni fogják, hogy létezik bűnbocsánat a világon!”
Péntek este beköszönt Ros Hasana (ראש השנה), és kezdetét veszi az 5787-es zsinagógai esztendő. Az ünnep emblematikus gyümölcse a gránátalma, amelynek héber neve: rimon (רימון). A zsidó hagyomány szerint a gránátalmát Ros Hásáná második estéjén fogyasztjuk. Ilyenkor „új gyümölcsként” kerül az ünnepi asztalra, és az új esztendő gazdagságát, bőségét jelképezi. Három oka is van annak, hogy ezt választjuk új gyümölcsnek: Egyrészt ezzel tisztelgünk Izrael földje előtt, hiszen a héber Biblia is az ország jellegzetes terményei között említi. Másrészt a hagyomány szerint a gránátalma 613 magot tartalmaz, amelyek a zsidóság 613 mitzvothját, mitzváját, vagyis a Tóra parancsolatait jelképezik. Harmadrészt erre az időszakra esik a gránátalma érése, így természetes, hogy ez a gyümölcs sem hiányozhat az ünnepi asztalról, és áldást mondunk rá. A gránátalma Délnyugat-Ázsiában őshonos, de már igen korán elterjedt az egész mediterrán térségben. Észak-Amerikába a spanyol telepesek vitték el a 18. században, napjainkban pedig Kaliforniában és Arizonában is termesztik. A gránátalma népszerűsége a 21. században jelentősen megnőtt, miután szélesebb körben is felismerték, hogy nemcsak szimbolikus jelentőséggel bír, hanem értékes tápanyagokat is tartalmaz. Kutatások szerint rendszeres fogyasztása kedvező hatással lehet többek között a szív- és érrendszer egészségére, valamint antioxidáns tulajdonságainak köszönhetően hozzájárulhat a szervezet védelméhez. A zsidó vallás és kultúra történetében számos utalást találunk a gránátalmára, amelyet leggyakrabban a szépség, a termékenység és a bőség jelképeként említenek.
A péntek este beköszöntő Ros Hásánát egy teljes hónapon át tartó lelki felkészülés előzte meg. Elul hónapja a Tsuva (תשובה), vagyis a megtérés, az önvizsgálat és az Ö.valóhoz való visszatérés jegyében telt. Szombat kivételével minden reggel felhangzott a zsinagógákban a sófár hangja, hogy felébressze a hívek szívében a változás vágyát, és figyelmeztesse őket a közelgő „Félelmetes Napokra”, Ros Hásáná és Jom Kipur időszakára. Ros Hásáná első napjának délutánján a közép- és kelet-európai zsidó közösségekben évszázadok óta gyakorolják a Táslich (תשליך) szertartását, amely napjainkra a világ számos zsidó közösségében elterjedt. Ha a szokást az ünnep első napján valamilyen okból nem lehet megtartani, később, akár Hosáná Rábáig is pótolható. A táslich szó jelentése: eldobni, elvetni, arra utal, hogy az ember jelképesen megszabadul mindattól, amit nem szeretne magával vinni az új esztendőbe. A szertartást hagyományosan folyó, patak, tó vagy más természetes víz partján végzik. Ilyenkor elmondják Michá próféta könyvének sorait, köztük azt a mondatot, amely a szokás nevét is adta: „És a tenger mélyére veted minden vétküket.” A résztvevők gyakran megrázzák ruhájuk szegélyét vagy kifordítják zsebeiket, kifejezve, hogy szeretnék levetni korábbi hibáikat. Bár sok helyen kenyérmorzsát is szórnak a vízbe, ez nem kötelező része a szertartásnak: a Táslich lényege nem a bűnök tárgyiasítása, hanem az őszinte megbánás és a változás elhatározása. A vízhez kapcsolódó újévi szimbolika bibliai előképekben is megjelenik. Nechemjá könyvében arról olvashatunk, hogy a nép a Víz-kapu előtti téren gyűlt össze, ahol Ezra felolvasta előttük a Tórát. Egy másik magyarázat Ábrahám és Izsák történetéhez köti a szokást: a hagyomány szerint az Ákédá felé tartó Ábrahám útját víz állta el, ő azonban akkor sem fordult vissza, amikor az már a nyakáig ért. A víz így az elszántság és a hit jelképévé is vált. A Táslich mai formájának első egyértelmű írásos említése a XIV-XV. század fordulójáról származik. A szokást a Rajna-vidék egyik legjelentősebb rabbija, Jákov ben Mose Mölin, közismert nevén a Maharil jegyezte fel. Tanításai döntő hatást gyakoroltak az askenázi közösségek ünnepi szokásrendjére, így a Táslich is széles körben elterjedhetett Közép-, majd Kelet-Európában. A zsidó gondolkodásban a víz az élet, a megtisztulás, valamint az isteni irgalom és jóindulat jelképe. A Táslich azonban nem azt üzeni, hogy néhány mozdulattal megszabadulhatunk tetteink következményeitől. Sokkal inkább arra tanít, hogy képesek vagyunk szembenézni hibáinkkal, elengedni rossz szokásainkat, és tisztább szándékkal megkezdeni az új esztendőt. A víz továbbfolyik, az ember pedig lehetőséget kap arra, hogy maga is új irányt válasszon.
Ros Hásáná (ראש השנה) ünnepi asztalán minden íz, forma és alapanyag üzenetet hordoz. A mézbe mártott alma és barchesz, a gránátalma vagy éppen a halfej mind az előttünk álló esztendőhöz kapcsolódó reményeinket és kívánságainkat fejezi ki. De hogyan válik egy családi vacsora szinte imává, és mitől kapnak jelképes jelentést az ételek? Az újévi lakomának vannak jellegzetes elemei, ám itt is igaz a mondás: ahány ház, annyi szokás. Az újévi vacsora a zsidó hagyomány szerint A hagyományos zsidó újévi vacsora követi az ünnepi lakomák általános rendjét, egyediségét azonban a különleges, jelképes ételek, az úgynevezett szimánok adják. Őseink tanítása szerint a jelek is beszélnek: a családi körben elköltött lakoma során ezekkel az ételekkel fejezzük ki jelképesen a kéréseinket és kívánságainkat, így az ünnepi étkezés szinte az ima magasságába emelkedik. Általánosságban is igaz, hogy az új év első napjaiban szimbolikusan minden cselekedetünk kihat az egész esztendőre. Az első két nap egyúttal az Ítélet napja is, amikor az Ö.való ítéletet mond minden teremtménye felett. E kettősséget az ünnepi jelképek is tükrözik: egyrészt a kedvező ítélet iránti reményt – és az arra való törekvést, például jó cselekedeteink gyarapításával –, másrészt az édes és örömteli új esztendő iránti vágyunkat fejezik ki. Áldásokkal kezdődik az ünnepi lakoma A hagyomány és bölcseink tanításai az évezredek során az újévi jelképek gazdag tárát alakították ki Ros Hásánára, ám ezeken túl minden család saját ötletei alapján is teremthet egyedi szokásokat. Az ünnepi lakomák általános rendje szerint a családanya gyertyát gyújt, a családapa pedig a zsinagógából hazaérve megáldja gyermekeit, majd az ünnepi asztalnál áldást mond a borra. A kiddust a rituális kézmosás követi, majd megszegjük az asztalra helyezett két barchesz egyikét. Ros Hásánákor kerek kalács kerül az ünnepi asztalra, amely a teljesség iránti vágyunkat jelképezi. Minden étel üzenetet hordoz A barcheszt nem sóba, hanem egy teljes csupor mézbe mártjuk, ezzel kifejezve, hogy olyan édes és teljes évet kívánunk, mint amilyen a mézzel teli edény. Az első falat elfogyasztásával kezdetét veszi a vacsora legizgalmasabb, kizárólag az újévre jellemző része: a jelképes ételek elfogyasztása. Országonként eltérő szokások alakultak ki arra vonatkozóan, hogy milyen ételek kerüljenek az ünnepi asztalra. Napjainkban, amikor már a gyümölcsök és zöldségek rendkívül széles választéka elérhető, az Izraelben honos szokásokat is beépíthetjük családi vacsoránk rendjébe. Hogy egy étel mit jelképez, az általában valamely tulajdonságától – például a gránátalma sok magjától – vagy nevének számértékétől függ. A dió fogyasztásától például azért tartózkodunk, mert a héber „egoz” (אגוז), azaz dió szó számértéke megegyezik a „chet”, vagyis bűn szóéval. A jelképes értelmezés azonban nemcsak héber vagy jiddis szójátékokon alapulhat, hanem akár a magyar nyelv sajátosságaira is épülhet.
2026. szeptember 11. péntek 18.00 erev Ros Hasana I. (Városmajor)
2026. szeptember 12. szombat reggel 9:00 Ros Hasana I.
2026. szeptember 12. szombat este 18:00 erev Ros Hasana II.
2026. szeptember 13. vasárnap reggel 9:00 Ros Hasana II. (Sófárfújás is lesz)
2026. szeptember 20. vasárnap este 19:00 Erev Jom Kipur, Kol Nidré, böjt kezdete 18:28
2026. szeptember 21. hétfő 8:00! 10:00 sáhrit, 12:00 Tóra olvasás, 14:00 Mázkir, 14.30 Muszáf (kohanita áldás), 17:30 Minha, 18:30 Neila, 19:26 sófár fújás és böjt vége.
HÍREK A VILÁGBÓL