Hetilap
- Dr. Verő Tamás
- 11 órával ezelőtt
- 8 perc olvasás
2026. augusztus 14. péntek – 5786. elul 01.
péntek 18:30 | gy. gy. 19:40 | szombat 10:00 | havdala 20.47
SOFTIM (V. Mózes16.18. – 21.9.) שֹֽׁפְטִ֣ים
A közigazgatási adminisztráció szükségességének leírásával kezdődik, majd a királyválasztás módját írja elő. Mózes megismétel itt egy sor tilalmat, amit már ismerünk a Tóra előző könyveiből, majd a menedékvárosok kijelöléséről értekezik, és azok működési szabályait ismerteti. A szakasz vége a hadviselés zsidó módozatai.
„bírákat”. „Bírákat és rendőröket állíts kapuidba” – szól a parancs, vagyis szerezz érvényt a jognak: „hadd hömpölyögjön, mint a víz, a jog, s az igazság, mint tartós patak”. A hetiszakasz ezt követően államigazgatási és kormányzati kérdésekkel foglalkozik. „Menj oda a levita paphoz és bíróhoz, aki lesz abban az időben, és kérdezd meg őt, és ő tudtodra adja az ítélet szavát.” Aki veled együtt él, ismeri körülményeidet és az adott helyzetet, ugyanazt a levegőt szívja, mint te, kortársad – ő képes számodra igazságos döntést hozni. A király kötelességeit és felelősségét is pontosan meghatározza a Tóra: Ne legyen sok lova, ne akarjon visszatérni Egyiptomba, a rabság országába. Ne tartson sok feleséget, és ne halmozzon fel nagy vagyont, sok aranyat és ezüstöt. Ugyanakkor maga másolja le a Tant, hogy jól ismerje, és az legyen nála éjjel-nappal. Legyen igazságos, és ne emelkedjék szíve testvérei fölé. Egyetlen tanúvallomása alapján nem lehet ítéletet mondani. Saját ügyében pedig senki sem lehet tanú, így a diktatúrák egyik fő eszköze, a kikényszerített „beismerő vallomás” sem válhat az ítélkezés alapjává. Ha két város között holttestet találtak, a közelebbi város lakóinak bűnbánatot kellett tartaniuk, mert „a lélek nem a legközelebbi rokon tulajdona, hanem az Örökkévalóé, legyen áldott a neve” – írja Maimonidesz. Aki tehát vért ont, I.ten ellen vétkezik. Ha pedig a gyilkos személye ismeretlen, a közösségnek is számot kell vetnie saját felelősségével, ezért van szükség a bűnbánatra.
Softim (שֹׁפְטִים) szidráját már Elul hónapjában olvassuk, amikor a reggelenként felhangzó sófár számadásra, a hibák kijavítására és megtérésre inti a zsidó embert. Ezt a hangulatot fejezi ki a hetiszakasz első mondata: „Bírákat és törvények végrehajtóit jelölj ki magadnak minden városban, és bíráskodjanak a nép felett igazságossággal.” A hetiszakasz különféle társadalmi törvényekkel foglalkozik. A háborús törvények sem csupán magáról a háborúról szólnak, hanem tükrözik a társadalom által elfogadott értékeket is. A hagyomány Izráel életében kétféle háborút különböztet meg. Az első a kötelesség alá eső háború. Ilyen a honfoglalás, az Ámálék elleni háború, valamint minden védelmi háború. A „kötelesség” háborúja alól nincs felmentés a húsz éven felüli férfiak számára. A „választott” háborúban, a „milchemet rösut” esetében azonban négy kategória mentesülhet a hadba vonulás alól: A férfi, aki házat épített, de még nem avatta fel; A férfi, aki szőlőt ültetett, de még nem élvezte annak gyümölcsét; A férfi, aki asszonyt jegyzett el, de még nem vette feleségül; A férfi, aki félénk és gyenge szívű – térjen vissza otthonába, és ne gyengítse a többieket. A harc alóli felmentés „Ki nem avatta fel házát?” Az avatás szó héberül „láchánoch”. Ezzel rokon szó a héberben a „löchánéch” = nevelni. Szabad magyarázat szerint az a ház, amelyből hiányzik a nevelés, gyengíti a nemzet erejét, csökkenti a hazát védők „morálját”. Ezért az ilyen házból származók felmentést kaphatnak a harc alól, ahol a lelkierő nem kevésbé fontos, mint a fizikai erő. A harc alóli felmentéseket a „sotrim”, vagyis a törvény végrehajtói hirdették ki. (Ma soter = rendőr.) A nagy Tóra-magyarázó, Rási leírja a „sofet” és a „sotér” szerepét. A bírák a nép nevelői is. Saját példamutatásukkal kell nevelniük a közösséget. Ezért kellett „igaz embereknek, nem haszonlesőknek, bölcseknek és ismerteknek” lenniük. De vajon elegendő-e a példamutatás a nevelés sikeréhez? A nép sok jó példát láthatott maga előtt: Mózest, majd Sámuelt, Nechemját és másokat, mégis sokszor rossz útra tért. A legjobb apának is lehetnek rossz útra térő gyermekei, ahogyan a legjobb tanítónak is lehetnek olyan tanítványai, akik nem követik a helyes utat. Ezért mondja hetiszakaszunk: „bírákat és törvény-végrehajtókat végy magadnak”. A neveléshez bizonyos mértékű következetesség és fegyelem is szükséges; önmagában a példamutatás nem mindig elegendő. Minél kisebb a kényszer, annál jobb a nevelés, de a „sofét”, a bíró, a nevelő olykor rászorul a „soter”, a törvény végrehajtójának segítségére is. Így volt ez a régi világban, és bizonyos értelemben így van ma is.
A jogalkalmazás, az igazságszolgáltatás rendszerének kidolgozása a bírákról elnevezett, aktuális hetiszakasz egyik központi témája. Bevett eljárásnak számít bevonni az értelmezésbe azt is, hogy az év melyik szakaszában hangzik el a zsinagógákban egy-egy tórai olvasmány. Ez a hetiszakasz pedig az önvizsgálat, az önmagunk ellen lefolytatott eljárások idejének kezdetére, Elul hónap elejére esik. Ez az egybeesés összekötheti a formális jogrend fontos eleme, a bíráskodás rendszerének gondolati kiépítését a lelkiismeret vizsgálatával, amikor nem egy olyan hatóság intézkedik felettünk, amelynek alá vagyunk vetve, hanem mi magunk hozunk erkölcsi ítéletet önmagunk felett. Ha hiszünk abban, hogy a büntetés célja legalább részben a bűnelkövetők jobbá tétele, újabb analógiát lelhetünk fel a két eljárás között. Ha megpróbáljuk még tovább vinni az analógiát, akkor beleütközünk a kérdésbe, hogy ki jogosult eljárni lelkiismereti ügyeinkben, ki illetékes, kinek van joghatósága, ki ítélhet felettünk, ezt tárgyalja a nehéz jogesetekre vonatkozóan a hetiszakasz újrafordított részlete is. A formális igazságszolgáltatási folyamatban nem szorul indoklásra, hogy a nyilvánvaló elfogultság kizáró tényező. Nem ítélkezhetünk azok felett, akiknek le vagyunk kötelezve, akikhez erős, tisztánlátásunkat megzavaró érzelmek fűznek. És, ami azt illeti, a legtöbbünket igen gyengéd érzelmek fűznek önmagunkhoz és hajlamosak vagyunk miattuk kissé megbocsátóbbak lenni magunkkal, ezt a törekvésünket is jelöli a szociálpszichológia terminusa, a kognitív disszonancia redukció. Az önutálat nem cáfolja ezt, egyrészt, mert másfajta elfogultság, másrészt azért mert az önutálat kétségbeesése éppen abból az igényből fakad, hogy szeretnénk szeretni magunkat. Akkor hogyan lehetünk saját lelkiismeretünk bíráivá?
Fel kell ismernünk, Danielle Upbin rabbi megoldási javaslata szerint, hogy az önszeretetünket akkor szolgáljuk a legjobban, ha tárgyilagosak vagyunk önmagunkkal. Hogy elemi érdekünk, hogy ne hazudjunk önmagunknak. Az ember roppant figyelemreméltó találékonysággal képes becsapni önmagát, de annak, akinek van némi önismerete, minimális lelkiismerete, hosszú távon nem sikerülhet fenntartania ezt az önbecsapást. A hazugság mindig nyugtalanító marad. „Nem lesz igazán jó, igazán nyugodt az álmunk”. Végső soron elkerülhetetlen és egyedül az vezet el a teljes lelki békéhez, ha pártatlan és szigorú bírókként járunk el önmagunkkal szemben. Ráadásul abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy minden dolgunknak mi vagyunk a legközvetlenebb szemtanúi, bíróként könnyen megítélhetjük tehát minden önmagunkkal szembeni tanúságunk szavahihetőségét. A legjobban informált és egyúttal a legmegbízhatóbb tanúk vagyunk az önmagunk elleni perben. És van felettünk egy ténylegesen Legfelsőbb Bíróság, az Ő kegyelme pedig, ahogy a 136. zsoltár mondja, végtelen. Minél szigorúbban ítélünk mi önmagunk felett, annál enyhébb lehet ennek a Legfelsőbb Bíróságnak a verdiktje. A megtérés kivételes esetében éppen az önös érdek motiválhatja az önmagunkkal szembeni kíméletlen tárgyilagosságot, hűvös és pontos mérlegelést. Szinte minden megbocsátható, de semmit nem lehet tartósan a szőnyeg alá söpörni.
Dobos Károly Dániel, Hetiszakaszunkban talán a világ legelső Legfelsőbb Bíróságának felállításáról olvashatunk. A Tóra által körülírt „szervezet” tagjai látszólag korlátlan hatalommal bírtak a Törvény értelmezésében, és kétféle csoportból verbuválódtak: a levita papok és bírák közül. Talán nem tévedünk sokat, ha a papokban az intézményesült hatalom hivatalos képviselőit ismerjük fel. De vajon kiket takarhat a „bíra” megnevezés? Az eredeti kifejezés a Softim (Bírák) könyvének alakjait idézi emlékezetünkbe. Gideon, Jiftách, Sámson és a társaik karizmatikus vezetők voltak a királyság megjelenése előtt. Tekintélyüket személyes rátermettségükkel vívták ki, hatalmuk soha nem intézményesült, és nem szállt tovább utódaikra. Ugyanezzel a névvel jelöli a Tánách a bibliai idők azon névtelen bölcseit is, akik a „városok kapuiban” bírói tevékenységet láthattak el: a törvény általános rendelkezéseit az élet folyamatosan változó körülményeihez igazították. Szövegünk tehát, ha burkoltan is, a hatalom kétféle formájára irányítja figyelmünket. Minden közösség – legyen az vallási, nemzeti vagy egyéb – ismeri és küszködik a formális és informális hatalom között feszülő ellentéttel. Nem kivétel ez alól a zsidóság sem. Tanulságos történelmi példa Rámbám és a bagdadi gáon, Sámuel ben Ali szembenállása. A „Zsinagóga sasmadara” gyorsan kiismerte az addigra már régen örökletessé vált, de még nagyhatalmú gáoni intézmény visszásságait, hatalommal való visszaélésük formáit, és támadást indított a fennálló struktúra ellen. E küzdelemben legfontosabb fegyvere nagy műve, a Misne Tóra volt, a háláchá közérthető foglalata, mely számos ponton szakított a korabeli jogértelmezés bevett formáival, s ezzel egyszersmind a gáonok által fenntartott struktúra legitimitását is támadta. Maimonidész úgy gondolta, hogyha közérthetővé teszi a háláchá teljes rendszerét, kihúzza a talajt a gáoni akadémiák zárt világának lába alól. Sámuel szintén jó érzékkel ismerte fel, hogy a Rámbám tekintélye mekkora veszélyt jelent az általa megtestesített intézményrendszerre, és ellentámadást indított. A konfliktust végül maga a történelem oldotta meg: Sámuel ben Ali nevét kétlem, hogy sokan ismernék ma, s kevéssel halála után a gáoni intézmény is végleg eltűnt a történelem süllyesztőjében, ugyanakkor a Misne Tóra sem váltotta be mindenben szerzője hozzá fűzött reményeit, nem vált a háláchá meghatározásának kizárólagos forrásává. E ponton a tórai szakasz üzenete és a történelmi példa tanulsága összevág: életképes közösség csak a kontinuitást biztosító intézményrendszer formális és a minden újra nyitott, teremtő géniusz informális hatalmának törékeny egyensúlyából születik és teremtődik újjá generációról generációra.
Vető Ágnes, A Softim hetiszakasz kapcsán Rási, a 12. századi askenázi Biblia- és Talmudkommentátor, illetve jogtudós a bírói hatalom abszolút tiszteletét hangsúlyozza: „hallgatnod kell rá, még ha nem is olyan, mint a többi, őt megelőző bíró...még akkor is, ha a „jobb”-ról azt mondja, hogy „bal”, és a „bal”-ról, hogy „jobb”. Ez az értelmezés főként azért meglepő, mert a bírói ítélet feltétel nélküli elfogadását írja elő. Szefer Háchinuch szerint a hetiszakaszban említett bírói tisztség kivételes embert kívánt. A bíró tanult, bátor és egyben jó ember kellett, hogy legyen, aki képes volt a saját rossz hajlamainak ellenállni, és ki mert állni az elnyomottak védelmében. Tehát míg a Szefer Háchinuch a bíró kívánatos tulajdonságaira koncentrál, addig Rási arra fókuszál, hogy miként kell viszonyulni egy ilyen kivételes tulajdonságokkal rendelkező ember döntéseihez. A Softim hetiszakaszt ros hásáná és jom kipur előtt olvassuk, így a kommentároknak lehet egy rejtett olvasata is, mely szerint az ideális földi bíró tudása, ereje és jósága révén mintegy földi megvalósulása az „égi bírónak” akihez akkor viszonyulunk a legbölcsebben, ha igazságos hatalmát feltétlenül elfogadjuk. Több haszid magyarázó érvel amellett, hogy a hetiszakaszban említett „bíró” szimbolikusan, a megtérés hónapja által megkívánt magunkba fordulás és jobbulás megvalósítását elősegítő mentális gyakorlatként értelmezendő. Szerintük Elul hónapban mindannyian kipróbálhatunk egy könnyen elvégezhető mentális gyakorlatot: aktivizáljuk „belső bíróinkat”, akik úgy állnak őrt testünk kapuinál, mint ahogy a hetiszakaszban említett bírók álltak az izraelita városok kapuinál. Kiszűrik a belső békénket megzavaró impulzusokat, ingereket és információkat. Nem engedik, hogy ezek olyan gondolatokhoz, érzésekhez, cselekedetekhez vezessenek bennünket, amelyekkel mi zavarnánk mások békéjét. A feladat egyszerű: ha például tudjuk, hogy egy kép vagy téma csak negatív gondolatokat generál bennünk, akkor kerüljük el, és ezzel megakadályozzuk, hogy romboló érzelmeknek adjuk át magunkat. Ez fordítva is igaz: ha tudjuk, hogy milyen hangok, színek, illatok és témák vannak ránk pozitív hatással, akkor keressük őket, töltődjünk fel velük. Mások is fel fognak töltődni.
HÍREK A VILÁGBÓL