Hetilap
- Dr. Verő Tamás
- máj. 21.
- 6 perc olvasás
2026. május 21. csütörtök – 5786. sziván 05.
csütörtök 18:30 | tejes kiddus | gy. gy. 20:03 | 19.00 tikun 6 előadás, tanulás | omer 49. | péntek 10.00 (10 parancsolat felolvasása) | péntek 18.30 ima | tejes kiddus | szombat 10:00 | mázkir 11.45 után | havdala 21.21
SÁVUOT (II. Mózes 19.1. – 20.23. és IV. Mózes 28. 26-31.) חג השבועות
Csütörtök este 20:03-kor köszönt be következő ünnepünk, Sávuot (שבועות), amely a Tóraadás emlékének, valamint az aratás és a termés zsengéjének ünnepe. Ilyenkor virágokkal díszítjük otthonainkat és zsinagógáinkat, hiszen a hagyomány szerint a kinyilatkoztatás helyén, a Szináj-hegyen is virágba borult a természet. A növények a megújulást, az életet és a teremtett világ szépségét jelképezik. Az ünnep első napján Mózes második könyvének 19. és 20. fejezetét olvassuk fel. Ennek legkiemelkedőbb része a Tízparancsolat, amelyet a hagyomány szerint állva hallgat meg a közösség. A második napon Mózes ötödik könyvéből olvasunk: a 14. fejezet 22. versétől a 16. fejezet 18. verséig hangzik el a szakasz, amely a mezőgazdasági törvényekkel és a zarándokünnepekkel foglalkozik. Sávuot, vagyis a Tóraadás ünnepe Izraelben egynapos, míg a diaszpórában kétnapos ünnep. Nevének jelentése: a Hetek Ünnepe, mivel pontosan hét héttel követi Pészáchot, és az ómerszámlálás negyvenkilenc napját követő ötvenedik napra esik. Az ünnep imarendje és előírásai megegyeznek a többi zarándokünnepével, miközben a szombatra vonatkozó tilalmak is érvényben maradnak. Régi szokás, hogy Sávuot éjszakáját ébren töltjük, és Tórát tanulunk, ezzel kapcsolódva a Szináj-hegyi kinyilatkoztatás emlékéhez. Ilyenkor tejes ételek kerülnek az asztalra, amelyhez több hagyományos magyarázat és népszokás is kapcsolódik. Az ünnep második napján Mázkirt mondunk elhunyt hozzátartozóink emlékére.
Sziván (סיון) beköszöntével a zsidó hagyomány egyik legkülönlegesebb időszakába érkezünk. Ez az év harmadik hónapja Niszántól, illetve a kilencedik Tisritől számolva, neve pedig már Eszter könyvében is szerepel. A hónaphoz a fény, a kinyilatkoztatás és a spirituális megújulás gondolata kapcsolódik. Az asszír nyelvben a hónap neve „Sivany”, amelynek jelentése: „az erős napsütés ideje”, a Talmudban pedig „Savi-Laba” néven említik a hónapot, amelyet egyes magyarázatok „lángba borult lávaként” értelmeznek. Más vélemények szerint a név a „Sziv–Zivet” kifejezésből ered, amely ragyogó fényt jelent. A harmincnapos Sziván csillagképe az Ikrek, amelyhez több szimbolikus magyarázat is kapcsolódik. Egyes értelmezések szerint az ikerpár Dávid királyra és a Messiásra utal, aki Dávid leszármazottja lesz (Masiách ben Dávid), más magyarázatok szerint azonban az „ikrek” a Tórát és Izrael népét jelképezik. Hagyományaink szerint Sziván hónapjához több fontos esemény is kapcsolódik: az Özönvíz idején ebben a hónapban enyhült az esőzés, Ezékiel próféciát kapott a fáraóról, Dávid király ebben a hónapban hunyt el, a rómaiak ebben a hónapban végeztek ki több nagy zsidó bölcset Rabbi Akiva tanítványai és követői közül.
Raj Tamás főrabbi 2015-ben megjelent gondolatait közöljük a Sávuotról: A Szináj hegyi kinyilatkoztatás évfordulóját mindmáig megünnepeljük, ez a három zsidó zarándokünnep közül a második. Ennek a napnak a hagyományos irodalomban négyféle héber nevével találkozunk. Ezek fejezik ki ünnepünk jelentőségét: Savuot (שבועות) (a hetek ünnepe) – a legismertebb elnevezés arra utal, hogy Pészah másnapjától (amikor az ősi Izraelben az aratás kezdődött) számoljuk a napokat és a heteket. Ez az ómerszámlálás. Mihelyt 7 hét (negyvenkilenc nap) eltelik, az ötvenedik napon tartjuk a „hetek” ünnepét. Sávuot Izraelben egy napig, nálunk viszont – mint a fenti időpontból is látjuk – két napig tart; Jom habikurim (יום הביכורים) (az új termés napja) – ünnepünk alkalmával mutatták be a hajdanvolt jeruzsálemi Szentélyben az új kenyeret. Ekkor ettek először az új kenyérből. Az ország minden részéből a fővárosba zarándokolt a nép, hogy hálájukat kifejezzék a Templomban a bő termésért, s még a szekeret húzó állatokat is virágokkal díszítették; Zmán matán toraténu (זמן מתן תורתנו) (a Tóraadás időpontja) – a Tízparancsolat elhangzásának évfordulója ez az ünnep, ezért ilyenkor a zsinagógában felolvassuk az erkölcs alaptörvényét, amelyet a Tórán belül is a legszentebbnek tartunk; Aceret (אצרת) (záróünnep) – hagyományaink szerint a Pészah ünnepével kezdődő sorozat csak a mostani évfordulóval zárul le. Az egyiptomi szolgaságból történt csodálatos szabadulás is csak az isteni törvény elfogadásával vált teljessé. Vallásunk tanítása szerint ezért nincs igazi szabadság a lélek szabadsága nélkül… Nem lehet véletlen, hogy a Pészahot, a fizikai szabadulás ünnepét a bibliai hagyomány összekötötte ezzel a mostani Sávuot ünnepével, a Tóraadás, vagy – úgy is mondhatjuk – a lelki szabadság emléknapjával. A Tízparancsolat, az egész emberiségnek szánt örök isteni törvény, amely a zsidóság révén terjedt el világszerte, még ma is tartalmaz új, máig szóló tanítást és példamutató üzenetet. Sávuot ünnepéhez szinte semmilyen különös vallási szertartás sem kötődik, csupán két – általánosan elterjedt – népszokást említhetünk meg, amelyek az ünnep sajátos hangulatát alakítják. Otthonainkat és templomainkat sok szép virággal, friss lombbal díszítjük és tejes ételeket (túrós süteményeket) fogyasztunk. Ezzel azt jelezzük: a Tóra számunkra ma is friss, éltető ereje – akárcsak a tej a kisgyermeket – táplálja Izrael népét.
Az ünnep egyszerre spirituális és mezőgazdasági jelentőségű: a Tóraadás emlékezete mellett az aratás és az első zsengék ünnepe is. Ezért díszítik ilyenkor virágokkal, zöld ágakkal és növényekkel a zsinagógákat és az otthonokat. A hagyomány szerint bár a Tórát a sivatagban kaptuk meg, a Szináj-hegy a kinyilatkoztatás pillanatában kivirágzott. A növények így egyszerre jelképezik a természet szépségét, az ünnep örömét és a lelki megújulást. Ünnepi szokások és hagyományok Sávuot idején a vallási előírások és tilalmak is érvényben vannak. Tehát nem dolgozunk, nem írunk, nem vezetünk autót, és nem kapcsolunk fel vagy le elektromos berendezéseket. Főzni ugyanakkor szabad, ha a tüzet egy még az ünnep előtt meggyújtott lángról vesszük át. Az ünnep egyik legismertebb szokása a tejes ételek fogyasztása Ennek több magyarázata is ismert. Az egyik szerint a Szentély idejében ezen az ünnepen két vekni kenyérből álló áldozatot mutattak be. Ennek emlékére először tejes ételeket fogyasztunk, majd a megfelelő várakozási idő elteltével húsos ünnepi fogások következnek. A másik ok, hogy a Tóra átvétele után a zsidó népnek már a kósersági törvények szerint kellett étkeznie, ám mivel a hagyomány szerint a Tórát Szombaton kapták meg, nem volt lehetőség sem állatot vágni, sem az edényeket kikóserolni, ezért őseink tejes ételeket ettek. A tej héber neve, a chalav (חלב) számértéke negyven, amely arra a negyven napra utal, amelyet Mózes a Szináj-hegyen töltött. Az Ákdomusz és a „szináji dallam” Sávuot liturgiájának egyik legkülönlegesebb része az Ákdomusz (אקדמות), Rabbi Méir bar Jichák arámi nyelvű vallásos költeménye, amely az első napi Tóra-olvasás előtt hangzik el. A kilencven soros pijjut hálát ad az Ö.valónak a Tóraadásért és a Tízparancsolatért, miközben a Tóra tanulmányozását és továbbadását Izrael örök feladatának nevezi. Az Ákdomusz dallama liturgikus hagyományunk egyik legősibb öröksége, az úgynevezett „szináji dallam”. A hagyomány szerint Mózes nemcsak a kőtáblákat, hanem az imák dallamait is az Ö.valótól kapta a Szináj-hegyen. Ősi dallamok nyomában A zenetudomány kutatásai szerint a legkorábbi ismert zsidó liturgikus dallamok a VIII. században jutottak el az askenáz területekre, elsősorban Németországba és Franciaországba. Olyan rabbi családok őrizték és vitték tovább ezeket a hagyományokat, amelyek a Közel-Keletről érkeztek Európába. A híres Kalonymos család például palesztinai eredetű volt, Machir rabbi Bagdadból hozott dallamokat Dél-Franciaországba, míg az Oria család Dél-Itáliában őrizte a jeruzsálemi liturgikus hagyományokat. Az ebből a korszakból fennmaradt Ákdomusz-dallam jemeni eredetű, de ismert perzsa és marokkói változata is. Hasonló zenei világ kapcsolja össze a zarándokünnepek másik két fontos imáját, a T’filát Tált és a T’filát Gesemet is. Bár a zenetudomány szerint az askenáz liturgikus zene legősibb rétegei szefárd gyökereket őriznek, ezek a dallamok mára a zsidó közösségek közös lelki örökségévé váltak. A hagyomány szerint minden szent ének és ima végső forrása az Ö.való, akitől a mai napig kapjuk spirituális örökségünket.
HÍREK A VILÁGBÓL