Hetilap
- Dr. Verő Tamás
- 3 nappal ezelőtt
- 7 perc olvasás
2026. május 08. péntek – 5786. ijár 21.
péntek 18:30 | gy. gy. 19:47 | omer 36. napja | szombat 10:00 | havdala 21.00
BEHÁR és BEHUKOTÁJ (III. Mózes 25.1. – 27.34.) בְּחֻקֹּתַ֖י - בְּהַ֥ר
Első fele a hetedik és ötvenedik év szabályaival foglalkozik. Figyelmeztet a Tóra a bálványimádás és a szombatszegés tilalmára. Második részében Mózes választás elé állítja a népet. Ha hallgatnak betartják a Tóra parancsolatait, akkor minden jóban lesz részük, ha viszont elhagyják a Tórát, lépésről lépésre mennek tönkre és haladnak a szerencsétlenség felé.
Böhár (בְּהַר), vagyis a hegyen. A földnek is legyen pihenőéve – ezt mondta az Ö.való Mózesnek a Szináj hegyén. „Hat éven át vesd be meződet és hat éven át messed meg szőlődet és gyűjtsed be termését, de a hetedik évben szombat nyugalma legyen az országnak”. A föld kihasználásának korlátozását minden kultúrnép figyelembe veszi, legtöbbször vetésforgó megoldással, amikor a kevésbé víz- és tápigényes növényt ültetnek a birtok egy részére és időnként cserélik az ültetvényt. Esetünkben a smita – tehát a hetedik év – szociális meggondolást is tartalmazott. A tartozások elévültek, a rabszolga is felszabadult. A föld szabaddá vált, ugyanis a búzát, szőlőt és más növényt a gazda saját fogyasztásra hazavihette, de hangsúlyozottan saját fogyasztásra, a rászoruló is arathatott és elvihette. A hétszer hetedik év, tehát a negyvenkilencedik után következő ötvenedik év, a jóbél (jubileum). A befejező figyelmeztetés: „ne készítsetek magatoknak bálványokat, faragott képeket, rajzos köveket”. „A szombatot meg kell őrizni”. Sok tekintetben ezek a szabályok ma is érvényesek, aktuálisak. Izraelben a vallásos kibucok ma is megkímélik földjeiket a hetedik évben. Az üzleti élet becsületességére ez a szidra is felhívja a figyelmet. Fogalmazzanak meg minden adás-vételt pontosan, szerződés szerint, hogy egymás átverésére ne legyen mód. A Nevelés Könyve (chinuch) szerint ez a józan ész parancsa. Hetiszakaszunk második fele Böchukotáj (בְּחֻקֹּתַי) Jelentése: Törvényeimet. Figyelmeztetés ez arra vonatkozólag, hogy ha megtartják az Ö.való rendeleteit, akkor lesz jó a termés, a támadó ellenség megfutamodik, „üldöznek majd öten közületek százat, százan közületek tízezret”. A szellemi és fizikai tisztaságról szóló harmadik könyv felolvasását követően a közösség felállva mondja: „Erősödjünk, hogy folytathassuk a Tóra tanulmányozását.” „חֲזַק חֲזַק וְנִתְחַזֵּק”
Böhár – Böchukotáj (בְּהַר-בְּחֻקֹּתַי) hetiszakaszunk első fele a Smita és a Jovél év törvényeivel foglalkozik. Minden hetedik évben műveletlenül kellett hagyni a földeket, a hetedik évben tilos volt az adósságok behajtása. „Ez a Smita törvénye: hárítsd el az adósságot követelő kezét az adóstól. Ne szorongassa az ő felebarátját és testvérét, mert Smita-év az az Örökkévaló tiszteletére”. Hét Smita év után az 50. év Jovél év volt, a teljes társadalmi szabadság éve, Jom Kipur napján a sófár hangjával közölték a néppel a társadalmi és gazdasági szabadságot. „Hirdessetek szabadságot az országban az összes lakosok számára… Ki-ki térjen vissza családjához és földjéhez.” A hetiszakaszban leírt Jovél törvények egyik legfontosabb része az ún. „föld-törvény” A Tóra családi szerencsétlenségnek tartja, ha valaki szükségből kénytelen eladni földbirtokát. „Ha testvéred tönkremegy és eladja birtokát, a hozzá közel álló rokon váltsa ki a birtokot”. Vagyis a föld visszavásárlása, „megváltása” az egész család feladata, azonban, ha nem sikerült a visszavásárlás, akkor a Jovél évben visszaszáll az eladott föld az eladó birtokába térítés nélkül. „A föld nem adható el véglegesen, mert enyém a föld, ti csak ideiglenes tulajdonosai vagytok.” Utóbbi bibliai mondat értelmében a Keren Kájemet, a Zsidó Nemzeti Alap nem adja el, csak bérbe adja a – tulajdonában lévő földeket 49 évre. Ahogy a Tóra írja: „Egész országotokban váltsátok meg a földet… egy a testvéreid közül váltsa meg.” Az ősatyáknak megígért ország szent Isten szemében, mert „az Örökkévaló Istened szeme vigyáz rá az esztendő elejétől annak végéig.” A Jovél év a héber szolgának is szabadságot hoz, ha nem is szolgál hat évig az 50. évben szabadon kell bocsájtani. „Izrael fiai az én szolgáim, akiket kivezettem Egyiptom országából.” Hetiszakaszunk kétszer használja a héber „li” „לִי” (enyém) szót. Izrael népével és országával kapcsolatban: „Enyém az ország, és Izráel fiai az én szolgáim.” Ez a két „enyém” szó örök kapcsolatot teremt Izrael és a zsidó nép között! A hetiszakaszhoz hasonló témájú prófétai rész kapcsolódik Röviddel Jeruzsálem elfoglalása előtt (Nebukadnezár által i.sz.e. 586-ban) Jeremiás prófétát felszólítja az Úr, hogy váltsa ki rokonának, Chánámélnak birtokát. A próféta csodálkozva fogadja az utasítást, hiszen napok kérdése, és Babilónia elfoglalja az országot és Jeruzsálemet, így hogyan lehet ilyenkor földet vásárolni? Az Ö.való megnyugtatja a prófétát: „Ahogy én hoztam e népre mind ezt a rosszat, úgy hozom majd reá mindazt a jót, mit megígértem nekik. Fognak Benjámin országában újból földeket vásárolni pénzért, Jeruzsálemben és Júdea városaiban birtokot venni, mert visszahozom elhurcolt foglyaikat” A zsidó naptár teszi egy néppé az Izraelben élő és a diaszpórában szétszórt zsidókat, e naptár ünnepei fejezik ki legjobban az együvé tartozást. „És veszlek titeket az én NÉPEMMÉ és leszek nektek a ti Istenetek.”
A Behár hetiszakasz első mondata tudatja, hogy amit hallani fogunk, azt a Szináj hegyén nyilatkoztatta ki Isten Mózesnek, vagyis a honfoglalás előtt járunk, amikor a nép még a sivatagban tartózkodott. De miért volt olyan sürgős ebben a helyzetben tisztázni a földtulajdonlás szabályait? Ez a talán leghíresebb középkori Biblia-kommentátor, Rási (Rabbi Slomo ben Jichák, 11. század) kérdése is. Mivel minden tórai parancsot és ezek minden értelmezését a Szináj-hegyén nyilatkoztatták ki, ebből az következik, hogy ezek mindig érvényesek és relevánsak voltak és lesznek számunkra, akkor is, ha sem földek tulajdonjogával nem rendelkezünk, sem szolgáink nincsenek. A hetiszakaszban elhangzó parancsok legtöbbjét az fogja össze Yedida Eisentstat szerint, hogy a legtöbb dolognak, amelyet használunk, nem vagyunk tényleges tulajdonosai. Nem csak a saját földünknek egyénekként, hanem magának az országnak sem. Az ország földje Isten ajándéka, de csak a használati jogot adja át és erre azzal emlékeztetjük magunkat, hogy időről-időről időre átengedjük, visszajuttatjuk számára. Végső soron Isten „háztulajdonosként” mutatkozik meg számunkra ebben a hetiszakaszban Eisenstat metaforája szerint, minden önkorlátozásunk az Ő hatalmának elismerése. Izraelben a társadalmi viszonyokat Isten végtelenségének és a mi végességünknek a belátása kell, hogy szabályozza, a szombatév és a jubileumi év is erre emlékeztet, ahogy a szombattartás is Isten teremtő munkája iránti tiszteletünk kifejezése. A földi befolyás, hatalom, birtoklás korlátozásának alapja Isten végtelenségének belátásából ered. Ennek a „modelltársadalomnak” a megteremtése a feltétele nem csak annak, hogy ki-ki a saját földjén gazdálkodhasson, de annak is, hogy magát a népet megtűrje Izrael földje: „Tegyétek meg rendelkezéseimet és tartsátok be törvényeimet, azok szerint cselekedjetek, hogy biztonságban lakhassatok az országban” - áll a hetiszakaszban, a 25. fejezet 18. versében. Ebből a perspektívából nézve az tűnik a legnagyobb veszélynek, ha az ember önmagát és saját lehetőségeit képzeli korlátlannak. Isten korlátlanságának belátásából pedig Eisenstat szerint következik, hogy az egyéni vagyonunk egy részét a közösségi vagyon „tartalékának” kell tekinteni, és ebből kell támogatni a közösség elszegényedett tagjait. A Tóra ezzel megparancsolja a közjóléti gondoskodás alapjait. Rási szerint a babiloni száműzetés oka az volt, hogy Izrael népe nem tartotta be a sábátév előírását. Nem szabadították fel átmenetileg sem a földet művelésük alól, ezért Isten szabadította meg tőlük a földet, kényszerítette őket az elmaradt szombatévek betartására-pótlására. A szociális kohézió felbomlása is mindig mindenkire nézve súlyos következményekkel jár végül, ahogy a természeti környezet kizsigerelése is, persze nem csak az elkövetőkre nézve, de talán ők sem fogják elkerülni saját pusztításuk következményeit.
Mózes III. könyvének záró hetiszakasza a jutalom és a büntetés kérdését tárgyalja, a törvény betartásáért cserébe jólétet ígér, megszegéséért büntetést. Ez a megközelítés számunkra, 2019-ben, Európában, azért tűnik problémásnak, mert egyfelől nem tapasztaljuk, hogy a jótett elnyerné a földön jutalmát, a gonoszság pedig büntetését, másrészt pedig úgy gondolhatjuk, a fenyegetés hatására, illetve jutalom reményében hozott erkölcsi-vallási döntések nem sokat érnek, hiszen nem kényszer nélküli elhatározásunk eredményei, hanem a jutalmazó-büntető Istentől való félelem motivál minket. A félelemből hozott döntések autonóm mivoltát könnyű megkérdőjelezni. A szöveg és a vele gyakorta együtt felolvasott megelőző Behár hetiszakasz átértelmezését az az egyszerű összefüggés kínálja fel a két hetiszakaszt egyszerre kommentáló Arnold M. Eisennek, hogy az "erec" héber szó egyszerre utalhat Izrael földjére és általában véve a teljes Föld bolygóra. A hetiszakaszban felsorolt átkok és áldások ugyanis a földre vonatkoznak, ez veti ki magából azzal, hogy élhetetlenné válik, leendő lakóit, a honfoglalásra készülő Izrael törzseit Isten ígérete szerint. Azzal fenyeget a szöveg, hogy a mezőgazdaságból élő népesség számára a föld nem biztosít majd megélhetést, termést a szélsőséges időjárási viszonyok, az eső hiánya, a termőföld terméketlensége miatt. Ez a figyelmeztetés pedig nagyon is ismerős lehet számunkra, különösen ezen a héten, amikor az Európai Parlamenti választások eredményeként egyes elemzők szerint a balközép zöldpártok elkezdték átvenni a hagyományos szociáldemokrata pártok helyét elsősorban Északnyugat-Európában. További előnye ennek az értelmezésnek, hogy világossá és átláthatóvá teszi az összefüggést az engedetlenség és annak gyászos következményei között. Aki nem tartja be a Szombat-év, a föld hétévenkénti pihentetésének törvényét,– csillapíthatatlan profitéhsége, vagy általában nézve a globális kapitalizmus működésmódja miatt – nem kíméli és óvja a természeti környezetet, az maga teszi tönkre a Földet, saját tevékenységével hozza önmagára a büntetést.
Tehát a következmények felvázolása Isten részéről nem fenyegetődzés, hanem egyszerűen figyelmeztetés Arnold M. Eisen szerint.
HÍREK A VILÁGBÓL