Hetilap
- Dr. Verő Tamás
- 2 nappal ezelőtt
- 8 perc olvasás
2026. március 06. péntek – 5786. ádár 17.
péntek 18:00 | gy. gy. 17:18 | szombat 10:00 | havdala 18.23
KI TISZÁ, P’ PÁRÁ (II. Mózes 30.11. – 34.35., 19.1-22.) כִּ֣י תִשָּׂ֞א
Közli az első alkalommal megejtett zsidó népszámlálás utasításait, valamint a Szentélyben használt kenőolaj és füstölőszer készítésének módját. A szidra központi témája az aranyborjú készítésének botrányos ténye, valamint annak nemzedékekre szóló következményei.
Az előttünk álló Sábesz a négy különleges Szombat egyike, nevezetesen a Sábát Párá (שבת פרה), askenáz kiejtéssel Sábesz Póró, azaz a vörös tehén törvényének szombatja. Ilyenkor a szokásos hetiszakasz után a máftir részeként Mózes 4. könyvének 19. fejezetét olvassák fel, amely a vörös tehén megtisztulási törvényeit tartalmazza. A Pészachot megelőző négy szombatot a zsidó hagyomány különleges szombatokként tartja számon. Különlegességük abban áll, hogy a megszokott tórai és haftárai szakaszok mellett egy további, tematikus részletet is felolvasnak, amelynek neve megegyezik az adott szombat elnevezésével. Sábát Párá esetében ez a plusz szakasz a vörös tehénről és az annak hamvával készített tisztítóvízről szól. A prófétai szakasz Jehezkél könyvéből hangzik el, amely a nép lelki megtisztulásáról beszél. A legtöbben Szentély idejében Pészach előtt rituális tisztálkodással készültek az ünnepre, hogy méltó módon vehessenek részt az áldozat bemutatásában. Aki rituálisan tisztátalan volt, az nem ehetett a pészachi áldozatból. Ez adja Sábát Párá különleges üzenetét és jelentőségét.
Fél sékelt fizetett be szent célra a Pusztai Szentély fenntartására minden 20. életévét betöltött férfiember. A gazdag sem többet, a szegény sem kevesebbet, így mindenki egyenlő jogú polgárnak érezhette magát a templomban. A pénz nem lehetett kevés, hiszen ez biztosította a szent szolgálatot és a szertartások működését. Mégis olyan összeg, amely a szegény ember számára is elérhető volt. Talán azért kértek félpénzt, mert nincs tökéletesség a földön. Egész kenyér biztos nem létezik, néhány morzsa valószínűleg hiányzik minden vekniből. Húsz gérát ért egy sékel, tehát a fél sékel 10 gérát – a tízes szám a Tízparancsolatra is utal. A sekelszedés számolási mód is volt, hiszen 1-2-3 formában a csordát számolják, az embereket nem. Nehogy csapás érje őket, esetleg vereséget szenvedjenek a harcban. “Adja meg mindenki lelkének válságát”. A katonaköteles férfi a harcok során bizony még embert is ölhetett, akár védekezésből is, ez olyan cselekedet, ami még ha elkerülhetetlen is, az Örökkévalónak nem tetsző. Tehát előre kellett a bűnbocsánatra gondolni. A sékelek szombatja a négy nevezetes szombat közül az első, ezen tórai részt akkor is olvassák. A tükörfényes rézmedencékben a papok a szent szolgálat előtt megmosták kezüket, lábukat, mert a tiszta kéz és a tiszta szív lehetett a feltétele annak, hogy a pap a szent helyre lépjen és ott másokért fohászkodjék. A szertartáshoz szükséges illatszerek pontos receptjét az Avtinász család ismerte. Titokban is tartotta. A család hölgytagjai egyáltalán nem használtak piperecikket, illatszereket, nehogy az a vád érje őket, hogy a szent szolgálat illatszereiből vettek el. “Nem elég tisztának lenni, annak is kell látszani”. Az Örökkévaló számon tartotta és néven nevezte Becálélt, a mesterembert, Uri fiát, Hur unokáját. Nagyapját agyontaposták, mert ellenállt az aranyborjú imádásánál. Unokája ezért kapta tudományát, bölcsességét, hozzáértését, hogy kigondoljon terveket, azokat megvalósítsa és másokat is tanítson. Isten szellemével töltötte el az Örökkévaló. Gyönyörű mondatok ezek, a művészi szinten alkotó fizikai munkásról. Máshol is hasonló hangnemben beszél a Tóra a bölcs emberekről, akik varrták a főpapi ruhákat, a bölcs asszonyokról, akik fonták-szőtték a Hajlékhoz, a sátorhoz szükséges szőnyegeket, függönyöket. Talán sehol nem kap a fizikai munka, a manuális alkotás olyan elismerést, mint a Tórában. A Bibliában Becálél és Oholiáv mellett Hirám, a rézműves, aki Salamon templomába alkotott maradandót, is halhatatlanná vált.Váratlanul hangzik a felszólítás, amikor a pusztai Szentély munkálatairól esik szó, hogy a szombatot meg kell tartani. Tán azért, mert bármilyen fontos dolog is a Hajlék berendezéseinek készítése, építése, nem történhet szombaton. Innen származik a 39 alapmunka tilalma, amely lényegében 1500-nál is több tilalmat takar. A Szentélyben álló asztal ugyanis nemcsak azt jelenti, hogy a deszkákat nem lehet összeilleszteni, hanem a fát sem lehet elültetni, gondozni, kivágni, darabolni, kártolni, gyalulni szombaton. Azt a munkát, amelyet nem volt szabad végezni a Szentély alkotásának idején, azt nem tehetjük ma sem. Mert Áv hat nap alatt végez el minden munkát, de a hetedik napon nyugalom legyen, a szombat nyugalma. Szentség az Örökkévalónak, tegyük hozzá, pihenés az embernek. Midőn befejezte Mózeshez intézett szavait az Örökkévaló, ujjaival ráírta a bizonyosság két táblájára az igéket és átadta Mózesnek, bíztatta, hogy siessen, mert “a kemény nyakú nép letért a helyes útról”. A nép elszámolta magát, negyven nap és negyven éjjel tartózkodott a Sináj hegyén Mózes, akit reggelre vártak, de mivel késett néhány percet, vagy órát, körülvették Áront, hogy készítsen bálványt, amely visszavezeti a népet a bizonytalanból a biztos rabságba. Aztán, hogy időt nyerjen, remélve, hogy Mózes időközben megérkezik, azt tanácsolta, a feleségektől, lányoktól hozzák el az aranyfüggőket, s abból készítenek majd bálványt. Áron gondolta, az asszonyok nem szívesen adják majd oda arany ékszereiket, egyesek szerint ez tévedés volt, mert az asszonyok ezúttal készségesnek bizonyultak, mások szerint az asszonyok és lányok valóban megtagadták az engedelmességet, de a férfiak az akkori egyiptomi szokás szerint fülfüggőt hordtak, és abból készült el az aranyborjú. Látva a nép hűtlenségét, és hogy csak a levita törzs maradt hű, Mózes földhöz vágta méltatlanságtól hevülve a két kőtáblát, amely eltörött. Mások szerint Mózes sohasem ragadtatta el magát annyira, hogy az Örökkévaló ujjaival írt táblát elhajítsa. Hanem a két kő könnyű volt, mint a pihe, mert az igék tartották. Szinte lebegett Mózes kezében. De amikor szembesülnie kellett a bűnnel, az igék elszálltak, maradt a két nehéz kő, amelyeket ember nem bírt el és így ejtette el Mózes a bizonyosság tábláját, amely aztán el is tört. Mózes bocsánatért esdekelt és kérte, árulja el az Örökkévaló, milyen szempont szerint mér a Teremtő. Miért gazdag az egyik ember, a másik miért szegény. Beteg az egyik, egészséges a másik. Megtudjuk a Gondviselés 13 tulajdonságából, amely szerint az Örökkévaló irgalmas, türelmes, elnéző, megbocsátó, megőrzi kegyelmét ezredíziglen, teljes felmentést azonban nem ad. Bizonyos bűnöket számon kéri az ellene vétkezőktől, tehát akik nem térnek meg, hanem makacsul a bűn mellé szegődnek. Mózes Elul hó elsején ment fel másodszor a Hegyre és ott maradt az Örökkévaló mellett 40 nap és 40 éjszaka, kenyeret nem evett, vizet nem ivott. “És ragyogott Mózes arca, mikor lehozta a két kőtáblát” – a sugárzott, ragyogott szó héberül: karam. Mivel a magánhangzók pontozása későbbi találmány, kerennek is lehet olvasni, ami szarvat jelent. Középkori művészek, köztük Michelangelo is azért ábrázolta szarvszerű fénycsóvákkal Mózes fejét.
Hetiszakaszunk bővelkedik drámai eseményekben. Izrael népe csak imént fogadta el a láthatatlan I.ten uralmát, csak imént mondta egyhangúlag: „Megtesszük és meghallgatjuk”, s íme, alig néhány nappal később aranyborjút állított fel és körültáncolva azt, így kiáltotta: „Ez a te I.tened-Izrael, aki kivezetett minket Egyiptomból!”
Mivel magyarázható ez az éles fordulat? Ahogyan az egyén életének vannak szakaszai a gyermekkortól az öregségig, úgy a népek történetében is megjelennek ezek az életszakaszok. A lényeges különbség az, hogy az egyén öregségében befejezi életét, de az „öreg” nép megújíthatja ifjúságát. (Áchád Háám: „Múlt és Jövő”). Az Egyiptomból kivonult Izrael korai gyermekkorát élte. Nem volt kialakult hite, világnézete, mint „gyermeknek”, az utánzás töltötte ki világát. A szináji és egyéb csodák nagy hatást gyakoroltak rá, és Mózes vezetése a biztonság érzését adta neki. De íme, Mózes „eltűnt”, már negyven napja, és a nép úgy érezte, hogy vezető nélkül maradt.„És Áháron köré gyűlt a nép, és így szólt hozzá: Csinálj nekünk I.tent, ki előttünk jár, mert ezt a férfiút, Mózest, aki kivezetett minket Egyiptomból, nem tudjuk mi lelte”. Hogy a nép mennyire nem érezte bűnnek az aranyborjú felállítását, az bizonyítja legjobban, hogy éppen a főpaphoz, Mózes testvéréhez fordultak kérésükkel. Mivel az egyiptomiak állatimádók voltak (totemizmus), hát a látható I.ten is állatformát kapott. Az aranyat általános közadakozásból szedték össze. A bibliai elbeszélést kibővíti a Midrás. Az aranyborjú imádása során gyilkosságok, paráználkodás, általános civakodás és részegeskedés volt a nép körében. Vagyis a bálványimádás azonnal erkölcsi züllést idézett elő. Mózes visszatérőben volt a hegyről, kezében a két kőtábla: a Tízparancsolat. Határtalan fájdalom és harag lett úrrá rajta az elé táruló kép nyomán. Az állat-i.tent körültáncoló nép, az általa szeretett és szolgaságból megváltozott Izrael bűnös tivornyázása és erkölcstelen tobzódása megértette vele, hogy csőcselékkel van dolga, amely nem érett meg az egyi.tenhit befogadására. Összetörte a szent Írást tartalmazó kőtáblákat. De hamarosan felfogta, hogy a gyermeklelkű nép naivságában cselekedett. Van remény, hogy Izrael „felnő”, és azzá lesz, amire hivatott: kiválasztott nép. Ezért csak az uszítókat büntette meg, és imával fordult I.tenhez, a nép iránti kegyelemért. I.ten is belátta, hogy Izrael nem tagadta meg Őt, csak „gyermekségében” utánozta Egyiptomot. Júda Hálévi „Kuzári” című munkájában több fejezetet szentel az aranyborjú vétkének megmagyarázására. Szerinte Izrael vétke csak abban merült ki, hogy látható formát akart adni I.tennek, de Őt meg nem tagadta. Az idők folyamán ellenségeink sokszor használták fel ellenünk az aranyborjú esetét gyűlöletük alátámasztására. Az aranyború jelképezte szemükben a pénzt, amit a zsidók imádnak, és előtte leborulnak. A középkorban az uzsorás fogalma egy volt a „zsidó” fogalmával (Shylock!) Holott az igazság az, hogy a lombárdiai bankárok és egyéb pénzemberek sokszorosan túltettek a zsidó ún. pénzimádatán. Az aranyborjú szimbólummá változott, de az eredeti elbeszélés a heti szidrában azzal végződik, hogy Izrael tévelygését I.ten megbocsátotta, sőt Mózes előtt kinyilvánította 13 tulajdonságát, amelyeknek központjában áll a könyörületesség. Izrael hű maradt I.tenhez és az ő Tórájához. De hogy megértse a Láthatatlant, I.ten elrendelte a pusztai szentély (Miskán) felállítását, amelyben a „gyermek” Izrael látható fogalmakkal imádhatta I.tent, aki nem ábrázolható anyag által. A hetiszakasz egy részletét böjtnapokon szokták felolvasni. „Mózes könyörgött I.tenhez” nemcsak a pusztában, hanem a zsidó nép történetében minden válságos korszakban. Talán ennek köszönhető nemcsak a zsidó nép fennmaradása, hanem a harmadik Zsidó Állam megszületése és a héber nyelv és kultúra feltámadása is. Az „aranyborjú” néha ma is kísért, amikor sokan közülünk a magasabb életnívó utáni vágyukban elhagyják az Országot és az „ubi bene ibi patria” (ahol jó, ott a hazám) jelszóval a nyugati jólét országaiba vándorolnak (jeridáznak). Sokakat ér csalódás és sokan térnek vissza, mondván: „Avirá Leerec Jiszráel máchkimá” – Izrael országa okosabbá és boldogabbá tesz minket. Talán magasabb a fizetés Amerikában, de az Otthon érzését nem adja az ősök országából odavándoroltaknak. A szábre vagy a bevándorolt csak itt van „otthon”. És ezt nem lehet felcserélni semmiféle dollármennyiséggel. Izrael 2000 év után hazatért, és ez az érzés nem mérhető anyagiakkal. Itt éltek őseink, itt születtek gyerekeink, unokáink – és nincs az az ország, amely ezt az érzést bármivel is pótolhatná. „Éjn lánu erec ácheret” (אין לנו ארץ אחרת) – nincs más országunk, mint ez – akkor is, ha az aranyborjú másutt leledzik.
HÍREK A VILÁGBÓL