Hetilap
- Dr. Verő Tamás
- okt. 10.
- 9 perc olvasás
FRANKEL ZSINAGÓGA HETILAPJA - Dr. Verő Tamás rabbi összeállítása
2025. október 10. péntek – 5786. tisri 18.
péntek 18:30 | gy. gy. 17:47 | szombat 10:00 | havdala 18.49
HÁG SZÁMÉÁH (II. Mózes 33.12. – 34.26.) MOÁDIM LESZIMHÁ
A sátorra kiakasztunk egy táblát a „vendégek” (uspizin) névsorával, mert a kabbalista hagyomány szerint az ünnep során mindennap más-más vendég látogat el a sátorba. Ők a következők: Ábrahám, Izsák, Jákob, József, Mózes, Áron és Dávid. Közös e hét férfiúban, hogy életük folyamán valahol vendégeskedtek. Az uspizin szó (אושפיזין) a latin hospice hebraizált változata, de arameus eredetű. E rituálé szimbolikus vendéglátást jelent, és egy XVI. századi kabbalisztikus szokás továbbélése. A sátorban vendégül látjuk a Biblia nagy alakjait, Ábrahámot, Izsákot, Jákobot, Józsefet, Mózest, Áront és Dávidot, minden nap mást és mást. E hét vendégnek életében bőven kijutott a vándorlásból és a sátorban lakásból. Az ünnep névadó szava egyébként a magyarul kissé murisan hangzó szuká (סוכה), ami lombokkal vagy faágakal befedett bódéféleséget, pavilont jelent. Ilyenekkel vándoroltak őseink a sivatagban, Egyiptomból jövet. Az „igazi” sátor neve héberül ohel (אוהל). A szuká, ellentétben az ohellel, stabil építmény, amelyet szél nem fújhat el és három fala van. A Tóra utasítása szerint hét napon át benne is kell lakni, vagyis enni-inni-aludni, hacsak nincs kibírhatatlanul nagy meleg vagy heves vihar, esetleg járványhelyzet, mint ami jelenlegi napjainkat is jellemzi.
Miért „ülünk” a szukában? A Szukot a három zarándok-ünnep egyike, amelynek mezőgazdasági vonatkozása is van. A betakarítás ünnepe. Sátorban lakunk, étkezünk, ha lehet, alszunk, az ünnep hét napján. Örülünk az ünnepnek. Ezért lengetjük az ünnepi csokrot, amely négy növényből tevődik össze: a pálmaág a lülov, az etrog, a citrusfa gyümölcse, a mirtusz három ága, fűzfaág. Rabbi Israel Méir Lau: Miért „ülünk” a szukában? A Sátoros ünnep micvái közül a szuka micvája a legjellemzőbb, a neve is innen származik az ünnepnek. Miben áll e micva és mi a magyarázata? „Szukában lakozzatok hét napig, mind ki polgár Izrael körében (1) szukában lakozzék, hogy tudják nemzedékeiteket, hogy szukákban lakoztattam Izrael fiait kihozván Őket Egyiptom országából.” Milyen szukában ültek Őseink a pusztában? Bölcseink némelyike úgy értelmezi a Tóra szavait, hogy valóban szukákban, lombsátrakban laktak, (2) ideiglenes tákolmányokban, mint a pusztai nomádok mind a mai napig. Mások szerint a Tóra az Úr „dicsfelhőiről” beszél, amelyek Izrael népét védelmezték pusztai vándorlásaik során. Van áthidaló értelmezés is: kezdetben lombsátrakban laktak, később a „dicsfelhők” oltalma alatt. A szuka micvája tehát az Egyiptomi Kivonulás emlékezetét tartja fenn és annak az emlékét, hogy atyáink biztosak voltak benne, hogy az Úr átvezeti őket a sivatag viszontagságain, hogy nekik adja örökül az Országot, és virágzóvá teszi. Ha a szuka micvája az Egyiptomi Kivonulás emlékét tartja életben, akkor miért nem Niszán hónapban kell szukában laknunk; hát nem akkor volt az Egyiptomi Kivonulás? Bölcseink mondták: Ha Niszán hónapban lenne Szükesz, nem volna benne semmi különös, hogy kidugjuk az orrunkat az odúnkból, és kiköltözünk a cserénybe, (A cserény a magyar népi építészetben – vessző vagy nádlapokból, esetleg deszkatáblákból összeállított, fedetlen, mozgatható pásztorépítmény – amely a pásztor szállására és a kényesebb jószágok elhelyezésére egyaránt alkalmas volt) hiszen azt tavasszal mindenki megteszi: megy ki a természetbe, sátorozni, táborozni, levegőzni. Nem lenne a szukában semmi jelszerűség. Hanem ősszel, amikor már foga van a szélnek, amikor mindenki begubózik, mint barlangjában a medve, akkor ver odakint sátrat a zsidó. Akkor látszik, hogy nem kirándulni megy. Szükesz arra az időre esik, amikor az egész évi paraszti munka meghozza a gyümölcsét („amikor betakarítasz szérűidről és présházadból”). Érthető, hogy büszkeség dagasztja a gazda keblét, az anyagi gyarapodás büszkesége. Könnyen támadhat olyan gondolata, hogy „az én tehetségem az én karom ereje szerezte nekem ezt a bőséget”. A Tóra rá akarja ébreszteni, hogy az anyagi javak mulandók, a szerzés-gyűjtés nem öncél, ezért azt mondja a szemét kincsein legeltető embernek, hogy épp most, a beköszöntő hidegben menjen ki a jó meleg, kényelmes, szilárdan álló házából a széljárta, esőverte ideiglenesbe. Tudd meg, hogy egész evilági életünk szukában való lakozás, a levágott ágak múló árnya, lehulló levele. Az egyetlen maradandó szerzemény az Úr parancsa, amit teljesítettél, a szellemi érték, amit megszereztél. Az összeállítás Israel Méir Lau, „A zsidó élet törvényei” című könyve nyomán készült, a magyar nyelvű fordítás Efrájim Jiszráél munkája.
Sok évvel ezelőtt elég szerencsés voltam hozzá, hogy Jordániába utazhassam. A madabai mozaikhoz is eljutottunk a Nevo hegyen. Ott állhattunk azon a hegyen, ahol Mose is állt, amikor megpillanthatta az Ígéret Földjét, ahova belépnie nem volt szabad. Ködös nap volt, alig láttuk a Júdeai sivatag dombjait, de mégis megragadott a látvány. A ködről kérdeztem az idegenvezetőt, és azt felelte, hogy a Holt-tenger párolgása miatt itt mindig köd van.
Mosere gondoltam, ahogy ott állt hosszú és eseménydús élete utolsó napján. Lepillant a 12 törzsre, és tudja, ő az utolsó életben lévő „nagy öreg”. Emlékszik Izrael népnek a vándorlás alatti minden nehézségére, de hirtelen az is mind köddé válik. Még hosszú, kihívásokkal, sőt tragédiákkal teli út vár a népre. Ám akkor, amikor a halál küszöbén állva tekint rájuk, mindez csak egy álomnak tűnik a számára az éles, aranyló fényben. Megáld minden egyes törzset külön-külön, hiszen ismeri őket. Néhány szóban kiemeli mindegyikük erősségét, azt, amivel hozzájárul a nép egészének virágzásához. Jehuda törzsének politikai feladatai lesznek, Levi pedig a próféciáért és a tanításért lesz felelős. Joszef törzsei felelnek a harmatért, Zvulun törzse az utazásokért, Dán törzse oroszlánként fog küzdeni. Ha a magyarországi zsidóság törzse is ott lenne, akkor bizonyára a kreativitás és a megújulás feladatát kapná. Mose maga a halálba indul, de megígéri, hogy a jövő rendben lesz. Mi végre a köd? Mosenak meg kell győznie a népet, hogy hagyják el a sivatagot, amelyet már ismernek és ahol Isten gondoskodott minden szükségletükről. Mose vezetésének vége, és a népnek el kell indulnia a harcok felé. Mose a ködbe tekint, és akkor is látja a jövőt, amikor senki más nem képes erre, – ám amikor megáldja a népet, hirtelen az ő szemük is felnyílik. A Nevo hegyen, sok éve, a nap nyugodni tért. Az egyik domb felett csillogó fényt láttam meg – Jeruzsálemét. Hirtelen én is úgy éreztem, hogy a jövő rendben lesz…
Rachel Korazim, irodalmár, Izrael tanulmányok szakértő A Vezot hábráchá hetiszakasz bővelkedik jelentésben gazdag üzenetekben. Mose elbúcsúzik, meghal és Jehosua átveszi a helyét. A Tóra olvasásának végére érünk, és rögtön újra is kezdjük a Beresit könyvével. A Tóraolvasáson keresztül mi is örökre ott állunk a Nevo hegyen és messziről megpillantjuk Izrael földjét. Mindig is a – Szináj heggyel világos ellentétben álló – Nevo hegy foglalkoztatott a legjobban a hetiszakasz témái közül. A Szináj hegyen Mose, a vezető, feljutott a csúcsra, az Örökkévaló előtt állhatott, és elhozhatta népe számára a Tízparancsolatot, amely majd nemzedékek hosszú sorának világnézetét alakítja. Ennél nem lehet magasabb szintre jutni. A Nevo hegyén viszont Mose a saját korlátaival szembesül: Eddig és egy lépéssel se tovább! Megtetted a magadét, de most add át a helyed a jövő vezetőjének! Ráchel, a költőnő gyönyörűen fogalmazta meg ezt: Vele szemben A szív figyel. A fül is figyel. Jön? Vajon jönni fog? Minden várakozásban jelen van Nevo szomorúsága. Egymással szemben - egy folyó két partja. Az ítélet szirtje - szemben az örök messzeséggel. Tárd szét karjaid. Nézz szembe - nem jön senki. Mindenki és a maga Nevo hegye, széles evilágon. Ráchel ezekben a rövid sorokban felismeri a konkrét helyzetben az egyetemességét. Életünk során számtalan „Nevo-pillanattal” találkozunk, hiszen ezek minden várakozásban benne rejlenek. Minden reményben ott van a kudarc félelme, a szorongás, hogy nem leszünk képesek megvalósítani vágyunkat. A második versszak összekapcsolja ezt a pillanatot Izrael földjének egyedi látképével. Mose Nevo hegyén áll, a Jordán a lába előtt, és a folyó másik partjára nem juthat el. De mégis, talán az is igaz, hogy a „Nevo élmény” nem köthető konkrét helyhez, bár csak a Nevo hegyen állva lehet azt a csodás tájat látni, amelyet a Tóra leír: „Az Örökkévaló megengedte, hogy megnézze az egész országot, a Gileádot Dánig, Náftáli, Efrájim és Jehudá összes földjeit a nyugati tengerig, és a Negevet, az alföldet – Jerikó, a pálmafák városa völgyét – egészen Coárig”. A Nevo hegy szomorúsága egyetemes pillanat, ám ugyanakkor kapcsolódik Izrael országához. Az utolsó versszakban szembenézünk az igazsággal – mindegyikünkre vár egy „Nevo-pillanat”. Életünk végén valamennyien szembesülünk mindazzal, amit addig nem sikerült megvalósítanunk, és már nem is lesz rá módunk, hogy megvalósítsuk. Mose ebben a pillanatban olyan, mint minden más ember, különleges érdemei nem segítenek rajta – és ő elfogadja a döntést. Mindenki és a maga Nevo hegye, széles evilágon. A híres héber költő, Chájim Guri azt mondta, hogy Ráchelnek ezért a sorért Nobel díj járna.
Joszi Korazim, a szociális munka professzor emeritusa Tényleg „ez az áldás”? Négy átgondolandó kérdést szeretnék felvetni a hetiszakasz és az izraeli társadalmi valóság kapcsolatáról. 1. Mose a törzseknek adott áldásában azt ígéri, hogy Izrael népe békességben lakozhat, viszont a Joszefnek szóló áldában azt is említi, hogy népeket fog „felöklelni”. Vajon mennyire valósult meg az áldás? Békében élünk a mai Izraelben? A boldogságérzetet mérő kutatások eredményeiben Izrael igen jó helyet foglal el, a 11. a világrangsorban, olyan országok után, mint Kanada és Svédország. Melyek azok a csoportok, akiket „felöklelünk”, akiket legszívesebben elüldöznénk, vagy annak örülnénk, ha köddé válnának? 2019-ben ezek a menedékjogot kérők és azok a vendégmunkások (illetve az ő, már Izraelben született, gyermekeik), akiknek a tartózkodási engedélye már lejárt. 2. A hetiszakasz bemutatja a vezetőváltás rendezett folyamatát. Mose az általunk ismert, demokratikusnak nevezett folyamatok nélkül nevezi ki Jehosuát, ugyanakkor napjaink Izraeljében azt tapasztaljuk, hogy a demokratikus folyamatok nem tudják biztosítani a hatalomváltást, annak ellenére sem, hogy a jelenlegi vezetőnek mind a kormánypártokon belül, mind az ellenzéki pártokban több kihívója is van. 3. A Beresit könyvében a világ kezdeti állapotát az őskáoszt jelölő tohuvábohu-kifejezéssel írták le, és a teremtés tulajdonképpen a rend létrehozatala volt. A 21. századi szakzsargonban azt mondanánk, hogy komplex és néha egyenesen kaotikus helyzetekben olyan kormányzati stratégiákra van szükség, amelyek lehetővé teszik a válaszadást gyorsan változó környezetünk olyan problémáira, mint például a mélyszegénység, az egyre növekvő vagyoni különbségek, az utak túlterheltsége, az egyre romló bűnözési mutatók, vagy a veszélyeztetett gyerekek és fiatalkorúak jelensége. Amikor ezeknek a problémáknak nincs rendszerszintű kezelése, akkor a tohuvábohu érzése alakul ki bennünk, hiszen e kihívások megválaszolásához az szükséges, hogy az állam fel- és elismerje létüket és rendszerszinten menedzselje ezeket. Néha úgy tűnik, hogy Izrael Államát is újra kéne indítani mindehhez 4. Az áldásban az is elhangzik, hogy Izrael népe nagyra nő, és a Tóra első parancsa a „szaporodjatok és sokasodjatok”. Úgy tűnik ez a parancs betartatik, hiszen Izrael a nyugati államok között az egyik legzsúfoltabb. De míg a tórai parancs egész Izrael népére vonatkozik, addig ma azt látjuk, hogy két olyan kisebbségi csoport – az ultraortodoxok és az arabok – növekszik a leggyorsabban, amelyek veszélyeztetik az ország gazdasági egyensúlyát, és amelyek foglalkoztatása súlyos problémát jelent. Vajon napjainkban ki áld meg minket, és milyen áldásokra szorulunk rá leginkább?
HÍREK A VILÁGBÓL