Hetilap

Dr. Verő Tamás
2025. szept. 30.
7 perc olvasás

FRANKEL ZSINAGÓGA HETILAPJA - Dr. Verő Tamás rabbi összeállítása

2025. október 01. szerda – 5786. tisri 09. erev JOM KIPUR

גמר חתימה טובה גמר חתימה טובה גמר חתימה טובה

Pecsételtessenek be az Élet Könyvébe! גמר חתימה טובה Ez hittestvéreink hagyományos köszöntése Jom Kipur (יוֹם כִּפּוּר) során, amely egyik legbensőségesebb ünnepünk. A böjt és elmélkedés, odaadás és imádság ideje. Ez az a nap, amely a megbocsátásról, a megbánásról szól. Lehetőségünk nyílik a szívünk vizsgálatára, azon emberek felé való kinyilatkoztatásra, akiket az elmúlt év során megbántottunk. Nekik pedig ilyenkor el kell fogadniuk a megtérést, és meg kell bocsájtaniuk. Az önvizsgálat, a pár órára lelkünkbe tekintés mindig hasznos, legfőképpen Jom Kipurkor.

Megvizsgálhatjuk saját viselkedésünket, értékelhetjük szokásainkat, átgondolhatjuk az elmúlt évben velünk történt negatív cselekményeket, amelyekkel másokat bánthattunk. Jom Kipurkor pihenhetünk – ezúttal valóban pihenhetünk -, hogy ezzel némi kis csendet teremtsünk magunknak, amikor is arra összpontosíthatunk, ami valóban fontos az ünnepen. És amikor mindez megtörtént, a böjt letelte után ünnepelhetünk, hiszen megkaptuk a pecsétet az Ö.valótól a következő évre. Az öröm létfontosságú a világ sötét dolgai ellenére is, mert ez ad erőt és reményt arra, hogy továbblépjünk, növekedjünk és megpróbáljunk fényt vinni az árnyékokkal teli világba. Lehet valaki akár vallásos zsidó, akár nem, Jom Kipur mindenki számára az az idő, amikor békét lelünk és utána örömmel kezdhetünk neki a következő évnek.

Szerda este beköszönt Jom Kipur (יוֹם כִּפּוּר) ünnepe, mely az egyetlen böjtnap a zsidó vallási életben, amelyet a Tóra meghatároz. Bár úgy fogalmaz, „sanyargassátok a lelketeket”, a bölcsek szerint ez a test sanyargatásával érhető el. Ötféle tilalom van az ünnep kapcsán: Nem szabad enni-inni Bőrcipőt viselni Fürödni Illatos szerrel kenni, illetve fújni magunkat Házaséletet élni A jom kipuri böjt akárcsak Áv hó 9., huszonöt órás koplalást jelent. A Talmud szerint kevés olyan jó napja van Izrael gyermekeinek, mint a Jom Kipur, hiszen Mózes a megbocsátás hírével jött le e napon a Szináj hegyéről. Sátán, a gonosz tanú, egész évben vádolhat minket, az engesztelés napján azonban nem. Felmerül azonban a kérdés: Ha ilyen jó számunkra ez a nap, miért böjtölünk? Az angyalokra akarunk hasonlítani. Az angyalok fehérben járnak. Mi is így öltözünk akkor, kittliben, taleszben imádkozunk. Az angyalok nem esznek, nem isznak. Mi sem tesszük aznap. Az angyalok egész nap imádkoznak, pontosan ezt követjük mi is ekkor. Ros Hásánákor a nevek a nagy könyvekbe, az Élet Könyvébe kerülnek, a pecsételés napján, Jom Kipurkor rákerül a végzés, a megerősítés, a pecsét. Ekkor kapjuk meg a jóváhagyást, ezért köszöntjük egymást úgy, hogy:„Jó pecsételést kívánunk!” „גמר חתימה טובה” A böjt minden 12 éven felüli hölgynek és 13 éven felüli férfinak kötelessége. Az élet védelme azonban erre a napra is vonatkozik, így a beteg embereknek, terhes nőknek nem szabad böjtölniük. A böjt végét a sófár hangja jelzi. Ha áhítatosan imádkoztunk, és őszinte volt a megbánásunk, bizonyára nem marad el sem a beírás, sem a pecsételés. Jom Kipur a 25 órás böjtölés mellett az elhunytakról való megemlékezésről szól, ezért a zsinagógákban Mázkír imát mondanak a szerettekre emlékezve. Fontos a megbocsátás is ezen az ünnepen, sőt kötelező is. Ha valaki elnézést kér tőlünk az elmúlt évben ellenünk elkövetett bűnökért, azt el kell fogadnunk, nem szabad tovább haragudnunk és meg kell neki bocsátanunk. Mint az héberül hangzik: סלחתי , vagyis megbocsátottam.

A zsidó közösségekben Jom Kipur ünnepén az a szokás, hogy fehér ruhát viselnek a felnőtt férfiak. Teszik ezt azért, hogy utánozzák az angyalokat, nem mellesleg a fehér a zsidóságban a gyász színe is. Éppen ezért nem csak a ruhákon, de a kappedli esetében is figyelünk arra, hogy ünnepi színeket öltsön. A nős férfiak kittlit (קיטל) viselnek, mely egy fehér színű köpeny, hasonlóan a halotti ruhához. Ezt azért teszik, hogy ez a ruhadarab emlékeztesse őket az ember halandóságára. Csak egy évnél idősebb házasságban élő férfiaknak kötelező a kittli viselése. A kittlit tilos arannyal dekorálni, mert az arany az az aranyborjúra emlékezteti Istent. Ezüsttel viszont szabad díszíteni, mert az hasonlít a fehérhez, ami a tisztaságot és kegyelmet szimbolizálja. Egyszer egy nagyon tisztességes zsidó férfi a következő szavakat intézte közösségéhez Jom Kipur ünnepén: “Testvéreim, Izrael gyermekei! Érezzétek tiszta szívvel, hogy pont ilyen fehér ruhadarabokban fogunk majd állni a Túlvilágon a Királyok Királya, az Örökkévaló –áldott legyen a neve – színe előtt, hogy elbírálja cselekedeteinket. Képzeljük azt, hogy már ott állunk az Ő színe előtt. Viselkedjünk bűnbánóan, hiszen aki Isten színe előtt áll, az nem is viselkedhet másképp. Ám testvéreim, igaz bűnbánatot halálunk után már nem tudunk tanúsítani, az csak az élők kiváltsága. Bánjuk hát meg minden bűnünket, s próbáljunk úgy élni ezen túl, hogy ne kövessünk el több bűnt. S kérjük most Isten bocsánatát, aki megbocsát, ha látja, hogy tiszta szívvel bánjuk bűneinket.”

Szerda este beköszönt Jom Kipur (יוֹם כִּפּוּר), amely a zsidó vallás egyik, ha nem a legkiemelkedőbb ünnepe.Mindannyian elmegyünk este, majd reggel is a zsinagógába, egész nap imádkozunk, böjtölünk és megbánjuk bűneinket. Az alábbiakban dr.Verő Tamás főrabbi korábbi tanítását olvashatják, amit a Frankel zsinagógában mondott el néhány évvel ezelőtt: „Egy alkalommal egy igaz ember, Jom Kipur napján, lehetőséget kapott az Örökkévalótól, hogy betekintsen az eljövendő világba, ahová majd egyszer kerül. Egy palota hatalmas termébe lépett, melynek közepén egy hosszú-hosszú asztal volt megterítve, rajta a világ összes finomságával, amit csak egy ember kívánhat. Az asztalt körbeállták az emberek, de észrevett egy nagyon furcsa dolgot. Hiába roskadozott a finom ételektől az asztal, senki sem evett egy falatot sem. Közelebbről megnézve, az emberek szörnyen néztek ki, soványak voltak és letörtek. Érezhetően vágytak az ételre, ami előttük volt, mégsem nyúltak hozzá. Az igaz ember kérdően fordult az őrhöz: – Éhesnek tűnnek ezek az emberek, miért nem esznek a finomságokból? – Azért, mert ezek az emberek nem tudják etetni saját magukat. Nézd csak meg őket közelebbről. A karjuk mindegyiknek merev, nem tudják behajlítani a könyöküket, így nem tudják az ételt a szájukhoz közelíteni. Az igaz ember szörnyülködve hagyta el a termet, azt gondolva, ez egészen biztosan a pokol volt. De aztán a folyosó túloldalán szintén bevezették őt egy nagy terembe, amelyben egy pontosan ugyanolyan asztal volt telistele finomságokkal, de itt az emberek vidámak voltak, nevettek, beszélgettek. Amikor közelebb ment hozzájuk, meglepetten látta, hogy akárcsak az előző teremben, ezeknek az embereknek is teljesen merev a karjuk. Kérdően fordult ismét az őrhöz: – Hogy lehetséges, hogy bár ők is képtelenek elérni az étellel a szájukhoz, mégis ilyen boldogok? – Vizsgáld csak meg őket közelebbről! – mondta ismét az őr. Ahogy az igaz ember közelebb lépett, látta, amint az emberek villájukra szúrják a finomabbnál finomabb falatokat, és egymást szájába helyezik azokat. Ekkor értette meg, hogy a pokolban és a mennyországban ugyanolyanok a körülmények, és csak az emberek hozzáállásán múlik, hogy mit hoznak ki a számukra felkínált lehetőségekből, hogyan képesek túllépni saját önző érdekein, és együtt, összefogva jobbá tenni saját és egymás életét. Az ilyen tanmesék hallatán a legtöbb ember lelke megnyugszik, mondván: „én biztosan a második teremben lennénk, hiszen nem vagyok egy önző ember, aki nem segít másokon.” Szinte látjuk magunkat lelki szemeinkkel, ahogy segítőkészen etetjük a körülöttünk álló embereket. A valóság azonban messze nem ilyen harmonikus. Mert lenne, aki mindenkit készségesen megetet, és mire arra kerülne a sor, hogy ő is hozzájusson a finom falatokhoz, a többiek már jólakottan távoznának, nem lenne, aki őt megetesse. Lenne, akit többen is etetnének, de ő nem etetne senkit. Lenne, aki pontosan kiszámolná, hány falatot adott a mellette állónak, nehogy ő kevesebbet kapjon. Lenne, aki lefizetné az őrt, hogy tegyen el neki még egy kis ételt későbbre. Lenne, aki meggyanúsítana másokat azzal, hogy többet vettek el. Lenne, aki megbeszélné a mellette állóval, hogy most adjon neki enni, cserébe másnap ő eteti meg.

De másnapra már elfelejtené ígéretét. Olyan is akadna, aki szólna az őrnek, ha meglátja, hogy valaki több ételhez jut, mint a többiek. Az asztal körül álló zsidók szempillantás alatt kis csoportokat alkotnának vallási nézetek, származási hovatartozás és aktuális politikai nézetek szerint, és elkezdődne az ellenségeskedés, aminek eredményeképpen alig maradna olyan ember az asztalnál, akit hajlandóak vagyunk megetetni. Ha ezekben a szituációkban magunkra ismertünk, akkor nem a második, hanem az első terembe kerülnénk az Örökkévaló bírálata alapján. Ezekre az apró emberi gyengeségekre, pillanatnyi rosszindulatú mondatainkra, előre nem tervezett kis hazugságainkra, önző döntéseinkre kell gondolnunk, amikor ma, Jom Kippur napján, számot vetünk önmagunkkal. A hamarosan felhangzó Viduj imádságban felsoroljuk mindazokat a hibáinkat, vétkeinket, melyek az előbb elhangzott történetben pillanatok alatt felszínre törnének, és amelyek az elmúlt év során a valóságban is jelen voltak az életünkben. Osámnu – vétkeztünk. Bogadnu – csaltunk. Gozálnu – raboltuk mások idejét, energiáját. Dibárnu dajfi – rágalmaztunk, kritizáltunk. Heevinu – rosszra bíztattunk másokat. Vöhirsánu – igazságtalanul viselkedünk. Zádnu – önhittek, beképzeltek voltunk. Homásznu – kihasználtunk másokat. Tofálnu seker – hazugságot koholtunk. Joácnu ro – rosszat tanácsoltunk. Kizávnu – elhitettünk másokkal valótlan dolgokat. Lácnu – gúnyolódtunk. Morádnu – lázadoztunk. Niácnu – hasztalan dolgokkal töltöttünk sok időt. Szorárnu – kibújtunk a felelősség alól. Ovinu – becstelen dolgokat tettünk. Posánu – nem tartottuk a micvákat. Corárnu – fájdalmat, csalódást okoztunk. Kisinu ajref – nem vettük észre az Örökkévaló segítő kezét. Rosánu – gonoszak voltunk. Sihásznu – nem volt önkontrollunk. Tiávnu – utálatosak voltunk. Toinu – tévutakon jártunk. Titonu – nem volt lelkiismeret furdalásunk. A viduj imádság nem említi külön a vallási kötelezettségeket. Nincs benne, hogy „Nem imádkoztunk. Nem gyújtottunk hanuka gyertyát. Kenyeret ettünk pészáhkor”. Inkább olyan bűnös viselkedéseket, cselekedeteket említ, melyeket a vallási előírásokat megtartó, és be nem tartó zsidók egyaránt elkövethetnek. Jó zsidónak lenni nem a látványos ünnepi rituálékból áll. Hogy egy nagyon modern és aktuális példát mondjak erre: a nagy népszerűségnek örvendő Shtisel című sorozat egy ultraortodox család életét mutatja be, 24 részen át. Azt gondolnánk, minden második részre jut egy zsidó ünnepre való készülődés, ami keretet ad a történetnek. Ehelyett azonban, meglepő módon, egyetlen zsidó ünnepet sem mutatnak be a sorozatban. Sőt, a szereplőket imádkozni sem látjuk a mindennapjaikban. Mégis az egész film zsidó, az első percétől az utolsóig. És hogy mindez miben kapcsolódik Jom Kipurhoz? Abban, hogy mindkettő az esszenciájában zsidó, de témájában univerzális értékeket, érzéseket közvetít. Ezért tudnak azonosulni vele lélekben mind a vallásos, mind a nem vallásos zsidók – egyaránt. Kol Nidré este mindannyian a lelkünk legmélyén érezzük a zsidóságunkat. Nem külső jegyeken mutatjuk meg, nincsenek látványos vallási rituálék, jelképek, nincs jellegzetes zsidó étel, amit eszünk, nem meséljük el népünk 5000 éves történelmének egyik szakaszát sem. Nem igyekszünk a gyerekek figyelmét felkelteni érdekességekkel. Ma a belsőre koncentrálunk. Arra, ami igazán zsidóvá tesz minket: ott legeslegbelül. „