Hetilap
péntek 18:30 | gy. gy. 18:32 | szombat – sábát hágádol 10.00 | hávdálá 19.34. |
JOM KIPUR böjt kezdődik vasárnap 18.28. | Kol Nidré 19:00 | hétfő 08:00 közösségi ima Sáhrit 10:00 | Tóra olvasás 12.00 | Mázkir 14.00 | Muszáf 14.30 Muszáf (Dühenolás )
Minhá 17.30 | NEILÁ 18.30 | Böjt vége 19.29 (sófár fújás)
HÁZINU, SÁBÁT TESUVÁ (V. Mózes 32.1. – 52.) הַֽאֲזִ֥ינוּ, שָׁבַת תשובה
GMÁR HÁTIMÁ TOVÁ – JELENTŐSÉGTELJES BÖJTÖT KÍVÁNUNK!
Alig köszöntött be az új esztendő, máris Jom Kipur (יוֹם כִּפּוּר), az Engesztelés napja, valamint az azt megelőző különleges szombat, a megtérés szombatja felé fordulunk. A Ros Hásáná és Jom Kipur közötti tíz bűnbánó nap a csendes számvetés és a lelki megújulás időszaka. Lehetőséget ad arra, hogy őszintén magunkba nézzünk, rendezzük mindazt, ami embertársainkhoz fűződő kapcsolatainkban rendezésre vár, és nyitott szívvel közeledjünk újra az Ö.valóhoz. Az ebbe az időszakba eső, Jom Kipurt megelőző szombat a Megtérés szombatja (שָׁבַת תשובה). Elnevezését Hósea próféta háftárájának kezdő szavairól kapta: „Térj meg ó Izráel az Örökkévalóhoz, a te Istenedhez, mert elbotlottál a te bűnödben…” A megtérés lehetősége mindig nyitva áll A prófétai felszólítás arra emlékeztet, hogy a megtérés lehetősége mindig nyitva áll előttünk. Nem elegendő azonban pusztán felismerni hibáinkat, őszinte megbánásra, bocsánatkérésre és valódi változásra is szükség van. A megtérés nem csupán visszafordulást jelent. Visszatérést is ahhoz az úthoz, amelyről letértünk. Ez az időszak komoly és ünnepélyes, de nem szomorú. Bár az egyén, a közösség és jelképesen az egész világ sorsa kerül mérlegre, mindvégig jelen van a remény. Bízhatunk abban, hogy az Ö.való elfogadja őszinte megbánásunkat, megbocsátja vétkeinket, és kedvező ítéletet hoz számunkra. A bűnbánó napok ezért nem csupán a félelemről, az újrakezdés lehetőségéről is szólnak. Mózes utolsó tanításainak szavai ugyanezt a gondolatot erősítik: „Vájélech Moshe”(וילך משה) – elment Mózes. Távozásakor abban a bizonyosságban búcsúzott népétől, hogy Izrael képes lesz megbánni vétkeit, az Ö.való pedig megbocsát neki. Mózes földi útja véget érhetett, tanítása és szellemi öröksége azonban tovább élt a következő nemzedékekben. Ennek az örökségnek a lényege a hit, a megújulás és a fennmaradás reménye. „Am Jiszroél Cháj” – Izrael népe él. Él, mert képes emlékezni, tanulni, megtérni és újrakezdeni; Mózes végrendeletét követve pedig nemzedékről nemzedékre továbbadja a Tóra tanítását.
Az előttünk álló napokban Háázinu (הַאֲזִינוּ) hetiszakaszát olvassuk a zsinagógákban. A szidra elnevezése azt jelenti: „Figyeljetek!”. Ez Mózes ötödik könyvének utolsó előtti szakasza, vagyis hamarosan befejezzük, majd Szimhát Tórakor ismét elölről kezdjük a Tóra olvasását. A hetiszakasz különlegessége, hogy Mózes költői énekben fordul Izrael népéhez. A Tórában több ilyen énekkel is találkozhatunk; közülük az egyik legismertebb a Vörös-tengernél elhangzó hálaének. A Háázinu líraiságában és költői erejében is méltó párja annak: “Figyeljetek egek, hadd emeljek szót, És hallja a föld szám beszédét, Csepegjen tanításom, mint az eső, Hulljon mint a harmat szózatom, Mint a permetező eső gyenge fűre, Mint záporeső a pázsitra, Mert az Örökkévaló nevét akarom hirdetni.Ismerjétek el I.-tenünk nagyságát.” A héber nyelv több kifejezést is ismer a figyelem felkeltésére. A Háázinu felszólítást akkor használják, amikor valaki teljes erővel, messzire hallhatóan szól, mintha egy hegycsúcsról kiáltana a völgyben állókhoz. Az üzenet tehát nem csupán azoknak szól, akik közel vannak, hanem mindenkinek: azoknak is, akik eltávolodtak, és már nem járnak közénk. Nekik is meg kell hallaniuk a tanítást, és fel kell ismerniük I.tenünk nagyságát. Az ének központi gondolata, hogy szoros kapcsolat áll fenn a nép I.ten iránti hűsége és jövőbeli sorsa között. I.ten úgy tekint Izraelre, miként az apa a gyermekére. A Háázinu így nem egyszerűen költői visszatekintés, hanem nemzedékeken átívelő figyelmeztetés és örökség is.
Mózes ezeket az örök tanúk, az ég és a föld színe előtt hagyja népére: „Halljátok ti egek, mit mondani fogok, és figyelje a föld szám beszédét”. Az ének központi gondolata a nép I.ten iránti hűsége és jövőbeli sorsa közötti szoros kapcsolat. I.ten úgy tekint Izraelre, ahogyan az apa tekint gyermekére: „Hiszen Ő apád, ki teremtett és erősített téged!” Mózes kérdése ezért különösen súlyos: Hogyan viszonozhatja a nép hűtlenséggel mindazt, amit I.tentől kapott? Az Ö.való úgy vigyázott népére, ahogyan a sas óvja fiókáit. Izrael mégis idegen i.tenek felé fordult, és eltávolodott saját szellemi örökségétől. Ennek következménye száműzetés, idegen népek uralma és az ország pusztulása lett. A nép végül a teljes megsemmisülés határára sodródott: „Gondoltam, hogy megsemmisítem még az emléküket is. De Izrael fennmaradt, mert az idegen népek gonoszak és gőgösek voltak. Azt mondták a mi erőnk és nem Isten akarata tette ezt. Hát hogy üldözhetett egy ember ezret, ha nem az Ö.kkévaló büntette őket?” Mózes énekének egyik legfontosabb tanítása, hogy a múlt eseményeit nem csupán felidéznünk, hanem értelmeznünk is kell: „Emlékezz az elmúlt időkre, értsétek meg nemzedékek esztendőit, kérdezd meg atyádat és őseidet – ők megmondják neked.” Izrael története hosszú, gazdag és fájdalmas tapasztalatokkal teli, ezért minden nemzedéknek volna miből tanulnia. A római közmondás szerint is a történelem az élet tanítómestere – Historia est magistra vitae. A tanítómester azonban hiába szól, ha a tanítvány nem hallgat rá. Háázinu arra figyelmeztet bennünket, hogy az emlékezés önmagában nem elegendő: a múlt tanulságait döntéseinkben és cselekedeteinkben is érvényre kell juttatnunk. Az ének biztató és reményt adó szavakkal zárul Mózes megváltást ígér a sokat szenvedett Izraelnek, valamint biztos és elismert helyet a népek családjában. Mózes éneke évezredekkel ezelőtt született, üzenete azonban mindmáig velünk él Tanítónk örökségeként. Népünk története során valóban sokszor vétkezett hűtlenséggel, többször letért a helyes útról, és idegen kultuszok kedvéért elfordult ősei hagyományától. Az ókori bálványimádástól a hellenizálódáson át egészen a modern kori asszimilációig hosszú története van a múlt és az önazonosság megtagadásának. Ugyanakkor az emberiség szenvedéseiből Izrael népének is rendkívül nagy rész jutott. A legsötétebb korszakok ellenére azonban mindig képes volt a megújulásra, hagyományainak továbbadására és közösségeinek újjáépítésére. Korunkat sokan a „megváltás kezdetének” tekintik. Az i.teni segítség mellett azonban rajtunk is múlik, hogy mennyire vagyunk képesek tanulni a múltból, megőrizni örökségünket, és elkerülni korábbi hibáink és bűneink megismétlését. A hetiszakasz tanítása szerint a történelem ismerete nem pusztán tudást, hanem felelősséget is jelent. A hetiszakasz befejező része elmondja, hogy Mózes és Józsué amellett, hogy felolvasták az éneket a nép előtt, arra is felszólították őket, hogy tanulják meg, őrizzék meg és adják tovább: „Mózes leírta ezt az éneket azon a napon és megtanította rá a népet.” Az „azon a napon” megfogalmazás Mózes halálának napjára utal. Küldetésének lezárása egyben az utolsó földi út kezdetét is jelentette számára: „Szólt Isten Mózeshez ugyanazon a napon, mondván: Menj fel Növo hegyére, mely Moáv országában van Jerichóval szemben. Lásd meg Kánaán országát, mit Izrael fiainak adok örökségül. Halj meg azon a hegyen ahová felmégy és térj meg népedhez”. Mózes meghalt, de tanítása, példája és szellemi öröksége tovább él. Szavai minden nemzedéket arra szólítanak fel, hogy figyeljen, emlékezzen, tanuljon, és felelősséggel adja tovább mindazt, amit elődeitől kapott.
Évente egyszer, (Idén vasárnap 19.00-tól), mindig Jom Kipur este hangzik fel egy jellegzetes imánk a Kol Nidré (כָּל נִדְרֵי), amely az ünnep kezdetét is jelzi. Az ünnep előestéjén hagyományos ősi dallammal, egyre emelkedettebb hangerővel felhangzó imádság sajátos hangulatot kölcsönöz Jom Kipur estéjének. A Kol Nidré valójában nem is imádság, inkább egy ünnepélyes nyilatkozat, amely az esztendő során meggondolatlanul tett fogadalmak és ígéretek feloldását szolgálja. Az imát ilyenkor a kántor háromszor egymás után énekli el, ennek is hagyományos, mondhatni misztikus oka van. Mielőtt azonban elhangozna, a rabbi, kezében Tóra-tekerccsel körbejárja a zsinagógát, és zsoltárverseket mond. Majd egy elöljáró társával a kántor mellé áll, hogy így rabbinikus bíróságot (bét dint) alkossanak. Erre azért van szükség, mert „bíróságként” felhatalmazzák a községet, hogy ezúttal a hitehagyott zsidókkal együtt imádkozzanak. A Kol Nidré imádság nem tiszta héber, hanem inkább arámi nyelvű, mert több, mint 2000 esztendővel ezelőtt, amikor ez az ősi ima keletkezett, a nép nyelve az arámi volt, és arra törekedtek, hogy azt mindenki megértse.
Ros Hásáná ünnepe után máris Jom Kipurra (יוֹם כִּפּוּר), az Engesztelés napjára készülünk, amely vasárnap este köszönt be. A zsidóság egyik legfontosabb ünnepéhez kapcsolódó előírások és szokások mind a megtisztulást, a bűnbánatot és az Ö.valóhoz való közeledést szolgálják. A felkészülés nemcsak testi, hanem mindenekelőtt lelki megtisztulást jelent. Kora reggel szokás alámerülni a rituális fürdőben, a mikvében, hogy testben és lélekben megtisztulva fogadhassuk a szent napot. Lelki felkészülés A lelki felkészülés része az is, hogy egy háromtagú vallási testület előtt kérjük a korábban tett, de nem teljesített fogadalmaink és meggondolatlan ígéreteink feloldását. Még ennél is fontosabb azonban, hogy őszintén bocsánatot kérjünk mindazoktól, akiket az elmúlt évben szavainkkal vagy tetteinkkel megbántottunk. A hagyomány egyértelműen fogalmaz: “…az embernek az I.ten ellen elkövetett vétkeit Jom Kippurkor megbocsátja; de az embertársa elleni vétkeit nem törli el mindaddig, míg az ember meg nem követi embertársát”. Jom Kipur előtt tehát nem elegendő csupán az Ö.valóhoz fordulnunk. Nekünk kell megtennünk az első lépést azok felé is, akikkel rendezetlen ügyünk van. A bocsánatkérés akkor őszinte, ha együtt jár a felelősség vállalásával és azzal az elhatározással, hogy a jövőben másként cselekszünk. A megtisztulás és a bűnöktől való megszabadulás gondolatához kapcsolódik a Kápore (כפרה) szertartása is. Régebben a férfiak rendszerint egy fehér kakast, a nők pedig egy fehér tyúkot forgattak meg néhányszor a fejük felett, miközben az erre az alkalomra összeállított szöveget mondták el. A szertartás egyik értelmezése szerint a jeruzsálemi Szentélyben bemutatott áldozatok emlékét idézi. Más magyarázat szerint arra figyelmezteti az embert, hogy saját életét és tetteit vizsgálja meg, és őszinte megtéréssel forduljon az Ö.valóhoz. Fontos hangsúlyozni, hogy a bűnöket nem lehet egyszerűen egy állatra átruházni: a szertartás értelmét a megbánás, az önvizsgálat és a jó cselekedetek adják. Napjainkban sokan pénzzel végzik el a Kápore szertartását, az erre szánt összeget pedig rászorulóknak adományozzák. Ez nemcsak az állatokat kíméli, hanem közvetlenül összekapcsolja a megtérés gondolatát a jótékonysággal és a másokról való gondoskodással. Jom Kipur előtt szokás kilátogatni a temetőbe is, felkeresni elhunyt hozzátartozóink és az igaz emberek sírját. A látogatás életünk végességére, tetteink súlyára és az előttünk járó nemzedékek örökségére figyelmeztet. Imáinkkal az Ö.valóhoz fordulunk, és elhunyt szeretteink érdemeire emlékezünk. Ebben az időszakban a szokásosnál is több adományt adunk, szem előtt tartva a tanítást: “…a jótékonyság megment a haláltól.” Testi felkészülés Az ünnepet megelőző reggelen sokan mikvében merülnek alá. A rituális testi megtisztulás azt a belső, lelki megújulást is jelképezi, amellyel a szent nap elé kívánunk állni. A böjt megkezdése előtt ünnepi étkezést tartunk, hogy szervezetünket is felkészítsük az előttünk álló huszonöt órára. Ilyenkor érdemes tápláló, ugyanakkor könnyű, nem túl sós vagy megterhelő ételeket fogyasztani. Az ünnep beköszönte előtt meggyújtjuk a gyertyákat, majd kezdetét veszi böjt és az elmélyült imádkozás időszaka. Jom Kipurra készülve azonban a legfontosabb teendőnk az őszinte számvetés. Fel kell ismernünk hibáinkat, bocsánatot kell kérnünk, jóvá kell tennünk, amit még lehet, és tiszta szívvel kell elhatároznunk, hogy az új esztendőben jobb úton járunk.
HÍREK A VILÁGBÓL