top of page

Hetilap

Frissítve: jún. 26.

SLAH LEHA                        (IV. Mózes 13.1. – 15.41.)                                        שְׁלַח לְךָ֣

 

 

A negyven éves pusztabeli bolyongás elrendelésével foglalkozik, valamint a generáció váltásról, amely a vándorlásban részt vevő népen megy keresztül.

„Küldjél, magadnak” kémeket, akik – ha nektek tetszik, felderítik Kánaán országát, melynek határához elérkeztek. A tizenkét törzs szerint egy-egy férfiú vett részt a műveletben, tízen a visszafordulást javasolták Egyiptomba, ketten, Józsué és Kalév, Mózes sógora, Mirjám férje, az út folytatása mellett foglalt állást. A gonosz közösségnek tehát tíz tagja volt, ezért minden imádkozásunknál tíz igaz ember alkot közösséget velük szemben. Az így összejött közösséget a „létszám”, azaz minján szóval nevezzük. A Tórai olvasmány e hetiszakasszal válik drámaivá, mert a büntetés szerint minden 20 éven felüli férfi, aki Egyiptomból, a rabság házából kijött, de szívében szolga maradt, a pusztában kell, hogy befejezze életét. Sírt a nép akkor egész éjszaka feleslegesen, mondta az Ö…való, lesz idő, mikor sírni fogtok okkal. A hagyomány szerint az a nap Áb hó 9. volt. Évszázadokkal később időszámításunk előtt 586-ban és időszámításunk 70. évében ezen a naptári napon pusztult el a Szentély először is, másodszor is. Mózes könyörgése után két fontos törvényt ír még le a szidra. Az asszonyoknak szóló parancsolatok között az egyik legfontosabb a tésztából vett Chale Ezt az adományt a papnak adták, akik megették. Ma ez a hagyomány megmaradt és két és fél liter lisztből egy tojásnyi mennyiséget különítenek el, melyet – ha mód van rá – elégetnek. A pénteki gyertyagyújtás a rituális fürdő mellett a Chále, az asszonyoknak szóló harmadik fontos parancs. Szó van még a férfiemberek által hordott rojtokról, melyek héber neve Cicit szó számértéke 600, ehhez számoljuk az 5 csomót és nyolc szálat, így megkapjuk a 613. számot, amely a parancsolatok összege. A fehér rojtok figyelmeztetnek a parancsolatokra. Valamikor kék bíbor volt a rojtok színe, de mivel azt a puhatestű valószínűleg vízben élő állatkát a chalizont, melynek nedvéből a kék festéket nyerték, nem tudjuk beazonosítani, ezért maradunk a fehér színnél.

„Dor bámidbár – „a pusztai nép”. Így szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: Küldj magadnak férfiakat, hogy kikémleljék Kánaán országát..” Hetiszakaszunk több problémát vet fel: 1. Mi az értelme a „magadnak” szónak? 2. Miért nem büntették a népet az aranyborjú imádásáért; és csak a kémek küldéséért nem mehettek be az országba? 3. Tulajdonképpen ki küldte őket? 4. Mi volt a kémek vétke? A kémek igazat mondtak: az ország gazdag termésű volt, városai erősek, lakossága sok és erős. Mi volt a bűnük? A jelentéshez fűzött magyarázatuk: „Nem mehetünk mi be ahhoz a néphez, mert erősebbek nálunk” – így szólt a tíz kém Józsua és Kálév kivételével. Lázították a népet Mózes ellen és Izráel fiai sírtak azon az éjjelen.  Végül is vonakodtak továbbmenni. „Válasszunk új vezetőt és térjünk vissza Egyiptomba!” Ez az uszítás volt a kémek bűne. Ki küldte a kémeket? Ez a kérdés azért merült fel, mert Dövarim könyvében másképp szól az elbeszélés: „Mindnyájatok hozzám jöttetek, mondván, küldjünk előre embereket, hogy kikémleljék az országot… Tetszett nekem a dolog” – így szólt Mózes. Eszerint nem Isten küldte a kémeket. A kezdeményezés a népé volt és Mózes tetszésével találkozott. Az ellentétet Bölcseink így oldották meg: Isten beleegyezett a nép kérésébe, de azt akarta, hogy olyan embereket küldjön Mózes, akik megerősítik a nép hitét. Ezért mondta: „…küldjél magadnak…”, a te vezetésedet, küldetésedet szolgálják a kémek, és nem a nép kishitűségét. És mondta Mózes: „ebben a dologban nem hittetek Örökkévaló Istenetekben.”  A kémek kiküldése a nép ajánlata volt és gyenge hitének kifejezője. Miért nem büntették a népet az aranyborjú imádásáért, és csak a kémek küldése miatt nem mehettek be az Ígéret Földjére? Az aranyborjú vétke a nép naivitásának, gyermekkorának tudható be. Nem véletlen, hogy éppen Áháronhoz, Mózes testvéréhez fordultak kérésükkel. „Csinálj nekünk Istent, az vezessen minket; mert nem tudjuk, mi lett a férfiúval, Mózessel, aki kivezetett minket Egyiptomból.” Amikor Mózes lejött a Szináj hegyéről és összetörte a kőtáblákat; ő is Áháront hibáztatta: „Mit tett neked ez a nép, hogy ily nagy bűnt sóztál reá?” Isten nem büntette meg a népet, amely tudatlanságában bűnözött és az egyiptomi állatkultuszt utánozta Mózes „eltűnése” miatt. Más volt a helyzet a kémek kiküldésével és a visszatérők uszításával. A nép már túl volt „gyermekkorán”, számos csodának és égi segítségnek volt tanúja. És mégis azt mondta: „Mert Isten gyűlöl minket, azért hozott ki minket Egyiptomból.” Izrael már „felnőtt” korát élte, mikor azt mondta: „Válasszunk új vezért, aki visszavisz minket Egyiptomba.” Erre a lázadásra, erre a kishitűségre már nem volt más választása Istennek, mint a pusztában hagyni a szolgalelkű népet negyven esztendeig, és az új, szolgaságot nem ismerő nemzedéket vinni be Kánaán országába. Biálik úgy írt a pusztai nemzedékről, hogy ő az utolsó nemzedék a szolgaságban és az első a megváltásban. A szolgaságban valóban utolsó volt az Egyiptomból kiszabadult nép, de a megváltáshoz új nemzedéknek kellett születnie a pusztában.

Zeev Paskesz, a MAOIH főtitkára, Noha ma legtöbben a Kazinczy utcában mászkáló, szakállas, sötét öltönyös zsidóként és az ortodox hitközség főtitkáraként ismernek, akinél természetes, majdnem munkaköri elvárás a ruha alól kilógó cicesz, én se mindig így öltöztem, hiszen korántsem a szigorú micvetartás volt a természetes életformánk gyerekkoromban. Az első kóser ciceszem történetét szeretném most elmondani. Volt az előszobánkban egy nagy ruhásszekrény. Ennek a szekrénynek az egyik fiókjában voltak a régi vallási „ereklyék”: régi, megkopott tfilinek, bájtlik, kapelik... A gyerekkoron már jócskán túl, egyik böngészésem alkalmával kezembe akadt egy régi-régi, mini gyermekcidákli. Elkezdtem hordani, talán a mellkasomig ha ért. Ekkor persze már micve tartó voltam, és sábesz előtt mindig elmentem a rituális fürdőbe. Az egyik ilyen erevsabeszi mikvézésnél egy idősebb hászid bácsi kedvesen megkérdezte vajon tudom-e, hogy ez a cicesz nagyon nem kóser, mivel ez kisgyermekekre való nem pedig egy ilyen bócherre (18 éves voltam ekkor). Válaszom az volt, hogy ez van. Két nappal később a csendes kánikulai vasárnap délután kellősközepén csöngetnek. Ott állt az én öreg barátom a mikvéből, egy vadonat új, normális méretű ciceszzel. Honnan szerezte ezt két nap alatt? (Ne felejtsük, a nyolcvanas évek közepén járunk, a rendszerváltásra még gondolni se lehetett, valamint közben egy sábesz is volt…) Honnan tudta meg, hol lakunk? Máig sem tudom.

A történet lezárása is érdekes: öt évvel később, immár Jeruzsálemben újra találkoztunk. Ekkor derült ki, hogy a bácsi a rabbim apósa Williamsburgből. Hát ilyen kicsi az Örökkévaló világa és ennyit tesz egy kóser cicesz...

Ledniczky Lívia, történész A cicit, vagy askenáz kiejtéssel: cicesz viselése sajátos micvá. A háláchikus hagyomány szerint nem mindig, csak nappal kötelező viselni, olyan ruhákon, melyeknek négy sarka van. Abból a szempontból is különleges, hogy ellentétben a legtöbb micvával, a Tóra meghatározza a célját: azért kell viselni, hogy emlékeztessen a lényegre. Tehát az Örökkévaló csomót köt a zsebkendőnkre, hogy ne felejtsük el, ami igazán fontos. Bár a Tóra nem szűkíti le, a rabbinikus hagyomány már csak a férfiak számára tartja kötelező viseletnek a  ciceszt. Bölcseink tehát úgy érezhették, hogy csak a férfiakat kell rendszeresen emlékeztetni a fontos dolgokra. Nem vitatkozom velük. Több olyan tárgy van a zsidó hagyományban, amelyek egy zsidó férfi „ autentikusságát” látványosan szemléltetik. Kipa, kalap, cicesz, tfilin, tálesz, monokróm öltözet, gártli, kaftán, de ide sorolhatnánk a pajeszt és a szakállt is. E férfi szimbólumokká vált jelképek viselése számos zsidó csoport szerint a nők számára nem megengedett, hiszen szerintük a kalapos, fekete egyenviseletet hordó férfi lehet csak az „igazi zsidóság” autentikus képviselője, így a nőknek eleve nem lehet esélyük a közösség képviseletére. Az autentikusság követelése a hatalom követelése is egyben, és a külsőségek kitűnő hatalmi szimbólumok: sokan azt hiszik, hogy az autentikus viselet dönti el, ki reprezentálhatja a zsidókat, ki hivatott a képviseletükre. Eljuthatunk oda, hogy a szakáll teszi a rabbit, a cicesz meg a hívő zsidót. Pedig a cicesz éppen az a tárgy, amely arra figyelmeztet, hogy a lényegre figyeljük, ne a külsőségekre, belülre és ne kívülre. A cicesz egy csomó a zsebkendőn, amivel emlékeztetni akar minket az Örökkévaló a lényegre, arra, mi az, ami tényleg fontos. Mi a lényeg? A Tóra ebben a hetiszakaszban a cicesz kapcsán így határozza meg: „Én az Örökkévaló vagyok, a ti Istenetek, aki kihozott benneteket Egyiptomból, hogy a ti Istenetek legyek”. Az Örökkévaló kihozott minket Egyiptomból, ami nagy felelősséget is ró ránk. Mi ismerjük a szolgaságot és szabadulást. Felelősségünk van azok iránt, akik most vannak „Egyiptomban”, azok iránt, akik akár a többség előítélete, akár anyagi helyzetük miatt meg vannak fosztva a szabadságtól. Egyiptomban nem voltunk szabadok, és ha az egyiptomi kivonulás az a fontos dolog, amire mindig emlékeznünk kell, akkor a személyes életünkben is figyelnünk kell arra, hogy ne hozzunk létre „Egyiptomokat” magunknak. Ne váljuk rabjává egy munka teljesítésének, egy tárgy megszerzésének, amellett, hogy egyre jobbra és többre törekednénk. Nehéz az egyensúlyt megtalálni. A cicesz arra emlékeztet, hogy még nagyon sok dolgunk van.

A cicesz viselésére vonatkozó tórai parancsot két különböző módon is teljesíteni kell a zsidó hagyomány szerint. Hordanunk kell a cicesz rojtjait a ruha alatt egész nap, de kívülről is bele kell burkolóznunk, amikor közösségben imádkozunk. Jonathan Sacks, a rendkívül népszerű Tóra-magyarázó, egykori brit főrabbi szerint az egyik esetben a cicesz „egyenruha”, amely egy szerepviszonyt fejez ki, olyan magasztos öltözet, amelyben Isten elé járulunk. Imádkozás közben szeretnénk elérni „valódi” önmagunktól jobbik önmagunkhoz, önmagunkhoz, mint egyelőre be nem váltott lehetőséghez. Ebben segít, erre is vonatkozik az imádkozás közben viselt, a cicesz rojtjait rögzítő táleszre mondott áldás, amely szerint arra kötelezett minket Isten, hogy „beburkolózzunk” a ciceszbe, eltűnjünk benne. Eltűnjék mindaz, ami személyes bennünk, és megmaradjon az, ami összekapcsolja a közösséget, közös vágyakozásunk Isten közelsége után. A cicesz parancsa azonban egyúttal arra is kötelez bennünket, hogy a ruhánk alatt is hordjunk, egész nap, ciceszt, amelynek legfeljebb a rojtjai lóghatnak ki, válhatnak láthatóvá mások számára. A cicesz így arra is emlékeztet minket – hiszen ez a funkciója -, ami mélységesen személyes, intim, bizalmas Istenhez fűződő kapcsolatunkban: abban, ami az embereket Istenhez fűzi, egyszerre van jelen valami a személyeségen, az egón messze túlnövő vonatkozás és valamiféle bensőséges személyesség is, Isten esendő személyünket is szereti, részesíti figyelmében Jonathans Sacks szerint, a Hozzá vezető két úton vezet minket végig a cicesz parancsából kinövő kétféle, párhuzamosan betartandó előírás. A cicesz parancsának két arca Isten és ember viszonyának kettősségére is emlékeztet. A szerzőről Jonathan Sacks rabbi diplomája mellett filozófiából szerzett doktorátust. Évtizedeken keresztül volt az Egyesült Királyság ortodox főrabbija, és a nem-zsidó társadalom számára is mértékadó, vezető értelmiségivé vált. Szerzői oldalán, a rabbisacks.org-on évek óta közzéteszi hetiszakasz-magyarázatait. A kommentár forrása: http://rabbisacks.org/shlach-lecha-beyond-the-fringe/

 

 

 

 

HÍREK A VILÁGBÓL

 

Pénteken avatják Tordai Péter emléktábláját a Frankel zsinagógában. https://bzsh.hu/2025/06/16/penteken-avatjak-tordai-peter-emlektablajat-a-frankel-zsinagogaban/

Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök június 15. napjával egyetemi tanárrá nevezte ki dr. Balázs Gábort, az OR-ZSE általános rektorhelyettesét, a rabbiképzés szakfelelősét, a Szentírás- és Talmudtudományi Tanszék oktatóját, valamint dr. Borbély Gábort, a Művelődés- és Kultúratörténeti Tanszék tanárát. https://www.szombat.org/hirek-lapszemle/egyetemi-tanari-kinevezest-kaptak-a-zsido-egyetem-oktatoi

Egyiptomban kezdődtek a nehézségek – Így zajlott a menekítő akció Izraelből. https://kibic.hu/2025/06/18/egyiptomban-kezdodtek-a-nehezsegek-igy-zajlott-a-menekito-akcio-izraelbol/

Egy iráni rakéta megölte a leukémiakezelésekre Izraelbe jött hétéves ukrán kislányt. https://izraelinfo.com/2025/06/18/egy-irani-raketa-megolte-a-leukemiakezelesekre-izraelbe-jott-heteves-ukran-kislanyt/

Iráni rakétatalálat érte Dél-Izrael legnagyobb kórházát. https://ujkelet.live/2025/06/19/irani-raketatalalat-erte-del-izrael-legnagyobb-korhazat/

Támadás érte éjszaka Izraelt, tízen meghaltak, több százan megsebesültek. https://168.hu/kulfold/tamadas-izrael-iran-raketak-serultek-288306

Izrael és Irán háborúja miatt felszínre tört a feszültség, Orbán Viktor kedvenc riporterét maga Donald Trump tette helyre. https://nepszava.hu/3284133_egyesult-allamok-donald-trump-iran-izrael-haboru-kozel-kelet

Izrael magyarországi nagykövete szerint Iránnak egyetlen célja van: eltörölni a térképről a zsidó államot. https://mandiner.hu/kulfold/2025/06/izrael-magyarorszagi-nagykovete-szerint-irannak-egyetlen-celja-van-eltorolni-a-terkeprol-a-zsido-allamot

Minden bombák anyját vethetik be Irán ellen – már csak az a kérdés, ki dobja le. https://infostart.hu/kulfold/2025/06/19/minden-bombak-anyjat-vethetik-be-iran-ellen-mar-csak-az-a-kerdes-ki-dobja-le

Netanjahu szerint az Egyesült Államok már most is sokat segít nekik az Irán elleni háborúban. https://444.hu/2025/06/19/netanjahu-szerint-az-egyesult-allamok-mar-most-is-sokat-segit-nekik-az-iran-elleni-haboruban

Nagykövet: Az utolsó pillanatban léptünk, le akarták törölni Izraelt a térképről. https://www.atv.hu/kulfold/20250618/nagykovet-izrael-iran-haboru-raketak/

Uniós főképviselő: Iránnak soha ne lehessen atomfegyvere. https://bzsh.hu/2025/06/18/unios-fokepviselo-irannak-soha-ne-lehessen-atomfegyvere/

Az USA ultimátumot adott Iránnak, mire az ajatollah közölte: nem adják fel. https://mazsihisz.hu/hirek-a-zsido-vilagbol/izrael/az-usa-ultimatumot-adott-irannak-mire-az-ajatollah-kozolte-nem-adjak-fel

Legalább 147 (köztük hat súlyos) sérültje van annak a ma reggeli iráni rakétatámadásnak, amely hét helyszínt, köztük egy kórházat érintett. https://www.szombat.org/politika/israel-katz-khamenei-a-modern-hitler-kiiktatasa-a-hadmuvelet-egyik-celja

Felmérés készül a zsidó életről Magyarországon. https://kibic.hu/2025/06/17/felmeres-keszul-a-zsido-eletrol-magyarorszagon/

Bátor vagy vakmerő? Netanyahu iráni játszmája egyelőre bejött – de az ár még ismeretlen. https://izraelinfo.com/2025/06/19/bator-vagy-vakmero-netanyahu-irani-jatszmaja-egyelore-bejott-de-az-ar-meg-ismeretlen/

Izrael többek között lebombázta az Arak inaktív atomreaktort, és miért passzív a Hezbollah. https://ujkelet.live/2025/06/19/izrael-tobbek-kozott-lebombazta-az-arak-inaktiv-atomreaktort-es-miert-passziv-a-hezbollah/

Németország és Franciaország megerősíti a zsidó helyszínek biztonságát az iráni fenyegetések fokozódása közepette. https://hu.euronews.com/2025/06/17/nemetorszag-es-franciaorszag-megerositi-a-zsido-helyszinek-biztonsagat-az-irani-fenyegetes

Izrael bombázta Iránt, forró a helyzet a Közel-Keleten. https://168.hu/kulfold/izrael-bombazta-irant-forro-a-helyzet-a-kozel-keleten-288285

Izrael egységben a Felkelő Oroszlán mögött. https://nepszava.hu/3283792_izrael-egysegben-a-felkelo-oroszlan-mogott

Eszter könyve részletesen is beszámol arról, hogyan próbálta meg az ősi perzsa birodalomban egy kegyetlen fejedelem megsemmisíteni, kiirtani a zsidó népet. Gyermekeket és asszonyokat, ifjakat és véneket egyetlen nap leforgása alatt. https://www.hetek.hu/cikkek/online/hamenei-szellemi-elodje-haman-egyszer-mar-megprobalta-kiirtani-a

A Pentagon kirúgta a magas rangú tisztet, aki Netanjahut "zsidó-felsőbbrendűséginek" nevezte. https://trt.global/magyar/article/1e6d8d0c9f7c

Kemény János: Izrael joggal tartott attól, hogy Irán proxy szereplőkön keresztül vethetett volna be atomfegyvert. https://infostart.hu/kulfold/2025/06/19/kemeny-janos-izrael-joggal-tartott-attol-hogy-iran-proxy-szereplokon-keresztul-vethetett-volna-be-atomfegyvert

Izrael a határ átlépésének nevezte a kórházat ért találatot, megfenyegette az iráni legfőbb vezetőt. https://telex.hu/kulfold/2025/06/19/irani-izraeli-haboru-legicsapasok-bombazas-celpontok-atomprogram

Elítélte Németországot az Európa Tanács biztosa a palesztinpárti tüntetések korlátozása miatt. https://444.hu/2025/06/19/elitelte-nemetorszagot-az-europa-tanacs-biztosa-a-palesztinparti-tuntetesek-korlatozasa-miatt

Németország megerősíti az izraeli és a zsidó intézmények védelmét. https://hvg.hu/vilag/20250615_nemetorszag-megerositi-az-izraeli-es-a-zsido-intezmenyek-vedelmet

Izraeli figyelmeztetés: Magyar zászló is feltűnik az IDF videójában. https://www.atv.hu/kulfold/20250617/izrael-iran-idf-haboru-atombomba/

A G7-ek Izraelt támogató nyilatkozatot adtak ki. https://bzsh.hu/2025/06/17/a-g7-ek-izraelt-tamogato-nyilatkozatot-adtak-ki/

Donald Trump amerikai elnök szerdán kijelentette, hogy Irán továbbra is tárgyalni akar az Egyesült Államokkal, sőt, küldöttség küldését is javasolta a Fehér Házba, de a tárgyalásokhoz már „nagyon késő”, jelentette az Axios. https://www.szombat.org/hirek-lapszemle/trump-a-beavatkozasrol-lehet-hogy-megteszem-lehet-hogy-nem-teszem-meg

Izraeli nagykövetég: Izrael nem az iráni népet veszi célba, hanem a biztonságát fenyegető radikális erőket. https://kibic.hu/2025/06/13/izraeli-nagykoveteg-izrael-nem-az-irani-nepet-veszi-celba-hanem-a-biztonsagat-fenyegeto-radikalis-eroket/

10–15 rakétát lőttek ki Iránból Észak-Izrael felé; nem érkezett jelentés sérültekről. https://izraelinfo.com/2025/06/19/a-szorokai-korhazat-kozvetlen-talalat-erte-irani-tamadasban-6-sulyos-serult-holonban-es-ramat-ganban-hirszuret/

Gyász, menekülés közben levadászott iráni parancsnok és Witkoff tartja a kapcsolatot Araghcsival. https://ujkelet.live/2025/06/19/gyasz-menekules-kozben-levadaszott-irani-parancsnok-es-witkoff-tartja-a-kapcsolatot-araghcsival/

Piszkos munka: óriási vihart kavart a német kancellár Iránnal kapcsolatos kijelentése. https://infostart.hu/kulfold/2025/06/19/piszkos-munka-oriasi-vihart-kavart-a-nemet-kancellar-irannal-kapcsolatos-kijelentese

Irán Európára is fenyegetést jelent - mondta az Euronewsnak Izrael EU- és NATO-nagykövete. https://hu.euronews.com/my-europe/2025/06/19/iran-europara-fenyegetes-euronews-izrael-eu-es-nato-nagykovet-regev

Mennyire volt közel Irán az atombombához? https://nepszava.hu/3283647_mennyire-volt-kozel-iran-az-atombombahoz

Az izraeli védelmi miniszter szerint Hámenei ajatollah „nem létezhet tovább”. https://444.hu/2025/06/19/az-izraeli-vedelmi-miniszter-szerint-hamenei-ajatollah-nem-letezhet-tovabb

Helyzet lehet Iránban: felszállt az amerikai légierő gépe, ami nukleáris robbanások nyomait keresi. https://hvg.hu/tudomany/20250619_izrael-iran-konfliktus-amerikai-legiero-repulogep-wc-135r-atomrobbantas

 

 
 
bottom of page